A Fekete Rózsa átka- 6. rész

EunJi pov ~

- Egészségedre! – emelte fel a poharát Baekhyun és lehúzta a tartalmát. Furcsán méregetve néztem, ahogy jólesően megborzong, majd kissé kételkedve néztem a saját kezemben tartott pohárra. Újból az előttem ülő fiúra pillantottam, aki csak nevetett rajtam.

- Ugyan, ettől az egytől még kitalálok az ajtón – Válaszolta meg fel nem tett kérdésemet. – Kell a szíverősítő egy ilyen helyhez. – Komolyodott el egy pillanat alatt. Megrántottam a vállam és kiittam a pár kortyos alkoholt. Grimaszoltam egyet, mikor a folyadék legördült a torkomon. Igaza van; tényleg kell egy kis bátorítás.

Ott ültünk a bárpultnál és valami csoda folytán még székre is le tudtunk ülni. A mellettem lévő fiú felkönyökölt a pultra és beszélgetésbe bonyolódott egy másik, nem túl öreg fazonnal.

Poharamat letéve fordultam hátra. A színpadon most pörgősebb szám megy, mint mikor megérkeztünk, de természetesen szexis mozdulatokkal van fűszerezve. A közönség ugyanúgy őrjöng és disznóságokat kiabál a lányok irányába. Jobban megfigyelve őket az arcukon látszódik az undor, hiába próbálják leplezni csábos mosollyal. Önkéntelenül is elhúztam a számat. Tekintetemet tovább futtattam és nem tudtam nem észrevenni, hogy engem néznek. Volt egy fickó, aki pimasz módon beharapta az alsó ajkát és kacsintott egyet, bár nagy volt a kísértés, hogy beintsek neki, figyelmen kívül hagytam. Szemem minden kis zugot megnézett, hátha megpillantom HaNit, de ennek kevés volt az esélye. Így vettem észre a sarokban lévő kis bokszot, ami ordított magáról, hogy más egyéb dolgokra tervezték. Jobban megnézve a helyet, minden sarokban elhelyeztek ilyen bokszokat.

Velem szemben egy másik szoba nyílt, amit nem zárt ajtó, így belátást engedve a szoba belsejébe. Rendes lámpa világítottam meg a helyet, így bár messze voltam, mégis láttam a dohányfüsttel megtelt szobát, ahol pókerezetek, billiárdoztak és szerencsejátékoztak. Ez a kis hely mindenre felkészült, csakhogy a vendégeket szórakoztassa… És bár nem akartam, de megláttam, ahogy az asztaltól feláll egy ismerős arc és besétál a külön szobába.

- Ott van DaeHo! – löktem meg Baekhyun karját, aki hátrafordulva figyelt a mutatott irányba. - Most ül le a kártyázók közé. - Magamban már átkokat szórtam saját fejemre, amiért nem figyeltem rá alaposabban. Talán, ha akkor észreveszem, hogy valami nem oké, vagy csak egyszerűen magammal rángattam volna HaNit, nem történt volna ez a borzalom. Bár első ránézésre normálisnak mondanám a tetkóktól és fülbevalóktól eltekintve.

- Az a kis csík? A fal takarásában? – kérdezte a zenét túl kiabálva Baekhyun. Válaszként csak bólintottam. – Akkor most beszélgetünk vele. – Állt fel barátom és ingjének az ujját feltűrve indult is volna, ha nem kapok utána.

- Megőrültél? Így kevesebb esélye van annak, hogy HaNi előkerül!

- Engem nem ismer. Majd valahogy rávezetem a témára, és ha szerencsém van, bővebbet is megtudok erről a helyről. Szoríts, hogy ne veszítsek túl sokat.

- Hülyéskedsz? – Néztem rá hitetlenkedve.

- Maradj itt – és már el is tűnt a tömegben. Pár pillanat múlva már csak azt láttam, hogy belép a kis szobába és leül DaeHo mellé. Remélem, tudja mit csinál…

Tovább nézelődtem, de hiába nyújtogattam a nyakam, nem láttam az én kelekótya barátnőmet. A zene ütemére dobogott a szívem, magamon éreztem pár tekintetet és nem tudtam mihez kezdeni. Egy ismerős szám kezdődött el, én meg próbáltam lazának tűnni: fél karral a pultot támasztottam, jobb kezemmel meg a combomon doboltam a ritmust és bár nem terveztem, élveztem a zenét.

- Neked nem a színpadon kéne lenned, kislány? – hajoltak a fülemhez, mire megdermedtem.

- Mint látja, nem vagyok ott – néztem ugyanúgy előre és lezártnak tekintettem a témát. Ujjammal és lábammal doboltam a ritmust.

- Ha nem táncos vagy, akkor menjünk el egy nyugodtabb helyre. – Hajoltak ismét hozzám és már készültem betörni az illető orrát, mikor megint egy őrült ötlet jutott eszembe. Oda fordultam az engem terrorizáló középkorú férfi felé, aki erősen izzadt, bűzlött az alkoholtól és szemében vágy pislákolt.

- Mond csak - simán letegeztem, így közvetlenebbre vettem a figurát, és ahogy elnéztem, igencsak elnyerte a tetszését. –, hol tudnék átöltözni? Tudod, még új vagyok és összekavarom a helyeket.

- Átöltözni? Igazad van, sok rajtad a ruha – mért végig perverzen. Közelebb hajoltam a férfihoz.

- Igen, ilyen cuccban nem lehet táncolni.

- Kár, hogy riszálsz szépségem. Igán jól elszórakozgathattuk volna egymást. – Szavai csalódottságról tanúskodtok, amit nem igazán értettem. Táncos és kurva nem ugyanaz egy ilyen helyen?

- Nem sokára az én számom jön – csúsztam még közelebb a férfihoz. Legszívesebben lehánytam volna, úgy bűzlött. – Csak neked táncolok majd és ha lejövök, közelebbről is megismerhetjük egymást. – Visszaültem a székemre, és csábosan néztem az idegen szemébe. Bárgyún elmosolyodott, majd a színpad felé bökött a fejével. Az adott irányba fordultam.

- A színpad mellett szoktak eltűnni a babák. Onnan nyílik a szállásuk – tekintetem megtalálta a nyitott ajtót, ami egy lépcsőt takart.

- Köszi, szívi – simítottam meg a karját és leugrottam a székről. Baekhyun felé fordultam, aki még mindig ott ült DaeHo mellett. Elővettem a telefonomat és bepötyögtem neki, hogy van egy esélyem megtalálni HaNit. Megvártam, amíg kiveszi zsebéből a telefont, majd ahogy elolvasta az üzenetet, engem keresett a tömegben. Amint megtalált, írni kezdett. „Ne csinálj ostobaságot!” Csak feltartottam a hüvelykujjam, mire megrázta a fejét és visszatért a kártyázók világába.

Elindultam a lépcső felé, útközben nadrágomba töröltem a kezem, hogy lemenjen az a piszok róla, ami még a részeg disznóról ragadt rám. Ahogy elértem a célom, még utoljára körbe néztem, majd felmentem a lépcsőn. Furcsa volt, hogy nincs itt nagy hangzavar, de azért hallatszódott tompán a zene. Kissé sötét volt, a lámpák nem világították meg valami jól a folyosót, ahova érkeztem. Random elindultam balra, vigyázva, hogy csendesen és puhán lépjek a kopott bordó szőnyegre, hisz nem volt olyan vastag, hogy elnyelje lépteim zaját. Ereimben száguldott az adrenalin, minden porcikám azt üvöltette, hogy „Fuss, mert észrevesznek!” Próbáltam sietni, de mégis osonni, mint a macska; egyfolytában hátra fele tekintgettem, hátha jönnek utánam.

A falak kopott fehérek voltak, hatalmas repedésekkel és pókhálókkal takarva; a vakolat néhol lepattogzott. Mindkét oldalon ajtók sorakoztak méregzöldre festve. Megpróbáltam egyet kinyitni, de a tömör nyílászáró zárva volt. Nem kísértettem a sorsom, tovább haladtam a folyosón, mígnem lekanyarodott jobbra. Ez is ugyanúgy folytatódott, semmivel sem különbözött az előbbitől. Fél úton járhattam, mikor hangokat hallottam meg magam mögött, így gyorsan bementem az egyik ajtón, mely szerencsémre nyitva volt. Villanyt nem kapcsoltam, a hatalmas ablakon beszűrődő fény megvilágította a szobát. Résnyire csuktam az ajtót, hogy kiláthassak.

- Eléggé félénk az új lány – hallottam egy mély, dörmögő hangot távolról.

- Viszont eléggé makrancos. – Jött a válasz egy rekedt torokból. Két férfi. A léptek felerősödtek.

- Majd megszokja itt a dolgokat – Nevetett az első. – Kíváncsi vagyok, hogy fogadja majd a közönség. Szerencséjére elég csinos – újabb nevetés, de már a másik fél is csatlakozott. Beljebb léptem az ajtótól, hogy ne vegyenek észre, mikor elhaladtak előttem.

- Ha nem áll a lábába penge, ma megtudhattuk volna – dörmögött a másik. További beszélgetésüket nem hallottam a fülemben dübörgő vértől, hisz … lehet HaNiról beszéltek! Azt mondta, megsérült a lába, a fickók meg egy új lányról dumáltak. HaNinak itt kell lennie!

Nagyon óvatosan kijjebb nyitottam az ajtót és kilestem. Sehol senki nem volt, a két férfi már rég eltűnt a folyosó végén. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, nehogy meghallják és visszajöjjenek. Elindultam hát utánuk, hátha elvezetnek barátnőmhöz. Egyszer csak csapódást hallottam magam mögött, mire a vér is megfagyott bennem. Gyorsan hátrafordultam, de senkit nem láttam.

- Szívinfarktusban fogok meghalni – mormoltam az orrom alatt. Tovább haladtam a folyosón, de kezdtem magam egyre elveszettebbnek érezni. Hova megyek? HaNihoz. És ha megtalálom? Haza viszem. Ch…szép is lenne. Gondoljunk bele alaposabban. Megtaláltuk az épületet, beengedtek minket, feljöttem az emeletre, ami állítólag a szállás. Eddig minden klappolt. Ez így túl egyszerű. Valami biztos lesz, érzem…

Szemöldök ráncolva fordultam vissza. Mi okozhatta azt a zajt? Egészen az elágazásig visszamentem, ahol megálltam és fürkésző tekintettel néztem végig mindent. Majd szemet szúrt egy félig nyitott ajtó. Gondoltam egyet és oda mentem. Számat rágcsálva álldogáltam ott egy darabig egyik lábamról a másikra állva. Végül győzött bennem a kíváncsiság és beléptem. Egy kivilágított szoba volt. Az ágy nem volt megágyazva, dohányzó asztal és egy fotel volt bent. Semmi más. Lassan a szoba közepére sétáltam, jobban szemügyre véve a belsejét. Bal kezemet végig futattam a nem túl kényelmesnek tűnő fotel háttámláján, majd kinyitottam a belső ajtót. Meglepetésemre egy fürdőszoba tárult a szemem elé. Ahogy megláttam magam a tükörben, elborzadva felnyögtem. A melegtől kipirosodott az arcom, a hajam szanaszét állt. Éppen csak fülem alatt érő hullámos hajtincseimet próbáltam megzabolázni, mikor hirtelen a szobaajtó becsapódott és léptek hangzottak fel. A tükörből láttam saját halálra vált arcomat. Gyorsan lekuporogtam az ajtó mögé, így legalább takarásban lehettem. Miért kellett nekem ide bejönnöm?

Számra tapasztottam a jobb kezem, hogy ne hallatszódjon a zihálásom. Az illető valamit pakolgatott a szobában. A karórámra néztem és számoltam a másodperceket. Hirtelen csend lett. Kiment volna? Épp meg akartam nézni, mikor megszólalt a telefonom. Csengőhangom olyan bántóan csengett a szobában, hogy szerintem a lent bulizók is meghallották. Magamban szitkozódva előhalásztam zsebemből a készüléket.

- Mi van? – kérdeztem suttogva, de éreztem, hangomnak még így is van éle.

- EunJi, azonnal kerülj elő! Elhúzunk innen! – próbálta túl kiabálni a zenét Baekhyun. Lehunytam a szemem. Lebuktam, ez már biztos. – Feltűnő, ha tovább maradok, még a végén nem csak HaNi, hanem mi is bajba kerülünk!

- Megyek – sziszegtem, majd elraktam a mobilt. Néhány másodpercig még guggoltam az ajtó mögött, de nem hallottam semmilyen mozgást. Nyomasztó volt a légkör, tudtam, hogy ott vár az ajtó túloldalán. Feltápászkodtam és megfogtam az első dolgot, ami a kezembe került: szappantartót. De nem az a kis olcsó műanyag; ez a keményebb fajtából készült. Nagy levegőt vettem és kiléptem az ajtó takarásából. Mondanám, hogy nem lepődtem meg, ahogy szembe találtam magam egy barna hajú óriással, de az a helyzet, hogy amint megpillantottam, lelkem boldogan hagyta el a testem. Nesze neked EunJi, egy telefonhívás miatt fogsz meghalni. Visszajövök és kísérteni fogom HaNit, mert minden az ő hibája!

- Ki vagy és mit keresel itt? – kérdezte keményen az égimeszelő, aki első ránézésre pár évvel lehetett tőlem idősebb.

- Én? Eltévesztettem a szobát – mosolyogtam erőltetetten és a hátam mögé rejtettem a szappantartót.

- Szerinted tollas a hátam? – nézett szúrósan, majd megindult felém. Erre a pillanatra vártam: előrendültem, a szappantartót magasra tartottam. Láttam a szemében, hogy meglepődik és lefogná a kezem, de addigra már ütöttem. Hangosan koppant a fején a kemény tárgy, a fiú feljajdult és a fejéhez kapott, míg én elszaladtam mellette. Nem tudtam vele komolyabb sérülést okozni, ez épp csak annyira volt elég, hogy egérutat nyerhessek.

Lélekszakadva futottam végig a folyosókon, majd le a lépcsőn. A bárnál megtaláltam Baekhyunt, aki elég idegesen várakozott ott. Mikor meglátott, kissé megnyugodott.

- Elnézést! Helló! – kerültem ki barátomat és befurakodtam az italos pulthoz. Az egyik pincér rögtön hozzám lépett. – Ezt add át egy HaNi nevű lánynak, akit nemrég hoztak ide. Ha kérdezik, nem tudod, hogy hogy néztem ki, és hogy lány vagyok! – Adtam a kezébe HaNinak szánt váltóruhát. – Itt a hallgatásodra szánt pénz – nyúltam a zsebembe, és ami benne volt, a pultos srác kezébe nyomtam. – Megértetted? – A kiszolgáló csak bólogatott és elvette a csomagot.

Baekhyun szó nélkül megfogta a karomat és kirángatott a bárból. Ne haragudj HaNi, legközelebb velem jössz!