HaNi pov~
- Nagyszerű! - vigyorgott a bár feje önelégült
arccal, miután a zene leállt. - Megmondhatod DaeHonak, hogy hozhat még onnan,
ahonnét ezt is. - mondta a másik férfinek, és rám mutatott a tekintetével.
Viszonylag közel álltak a színpadhoz, így három lépést sem kellett tennie, hogy
a színpad széléhez érjen. Két ujjával intett, hogy jöjjek le a színpadról, míg
ő a másik kettő, ott álldogáló és csöndben, de szemeivel annál élesebben
figyelő férfit kissé hátrahagyta. A hívásra megilletődve, de lementem, mire ő
egy hirtelen mozdulattal megfogta az arcomat, és kissé összeszorítva azt
kezdett hozzám beszélni. - Ha nem lennél ennyire akaratos.. - rántottam ki a
fejemet a kezéből, ami láthatóan tetszett neki. - Majd hozzászoksz az itteni
rendszerhez, kisszívem. - fújta az arcomba a bagója füstjét pofátlanul. A
torkomat ingerelte a nikotinos anyag, amit belélegeztem, de a köhögésemet
visszafojtva próbáltam megmutatni, hogy igenis kemény vagyok, ezért szótlanul,
szúrós tekintettel néztem rá. Egyszerre volt pimasz és perverz a tekintete,
amivel hátat fordított nekem, és társával indult a saját dolgára. Valamit
pusmogtak még (de azt már nem hallottam), majd elindultak kifelé az ajtón. -
Jah, és igen! - fordult felém még utoljára. - Holnap kezdesz. - intett a
kezével, amelyben éppen a büdös szivarja füstölgött, majd elhagyták a szobát.
Nem tudom, hogy hogyan bírtam magamat táncra, és hogy honnan szedtem azokat a
mozdulatokat, amit csináltam. Talán az élni akarás vágya, és a remény, hogy
eljönnek értem. Habár az sem utolsó, amit a góré mondott. Vagy táncos, vagy
örömlány. Egy cseppet sem gondolkoztam a dolgon, és rögtön bele is kezdtem a
koreográfiába, ami csak úgy hirtelen jött. Furcsa ezt így kimondani, de most
éreztem először azt, hogy nem félek, és hogy még akarok felelni az
elvárásoknak, mert muszáj. Mikor a színpadra léptem, kissé idegesen álltam ott
egy percig, míg a zene ritmusát felvéve meg tudtam mozdulni. Mikor elkezdtem,
mintha egy hatalmas adrenalin bombát robbantottak volna bennem, ami egy
pillanat alatt szétárad a testemben, ezzel felülkerekedve a testemen és az
akaratom. Bármilyen fura is, nem tudtam leállni. A testem feletti irányítást
átvette a hihetetlen mértékű élni vágyás érzése, és ezért nem adhattam fel. Ha
táncolnom kell, akkor hát táncolni fogok az életért. Erős ember vagyok, és ami
utoljára meghal, az a remény. Nem fogom elfogadni azt, hogy életem végéig itt
legyek táncos. Nem.. Folyamatosan a szökési terveket fogom szökni, míg itt
vagyok, és ha EunJi és Baek nem találnak rám, vagy nem sikerül kiszabadítaniuk,
akkor magam kell, hogy megszökjek. De most küzdenem kell, és megpróbálni
alkalmazkodnom. Nehéz lesz, de nekivágok. A monológom közepette annyira nem
voltam lélekben jelen, hogy teljesen elfeledkeztem Changeról, aki csak ott
állt, kicsit messzebb a színpadtól, keresztbetett kezekkel és egy furcsa,
megmagyarázhatatlan mosollyal az arcán. Kicsit perverz mosolyra emlékeztet, de
van benne még valami más is, de nem jövök rá, mi az. Elindult felém, majd
megfogta a karomat, és lassan, ráérősen kivezetett a szobából. Furcsa volt, a karomat
nem erővel szorította meg, hanem éppen csak megfogta, és áradt belőle a
nyugalom. Mi történt vele? Egy varázsütésre megváltozott volna?
- Menj be, és fürödj meg. Itt várok, de ha
lehet, siess. Fáradt vagyok. - túrt bele barna, kissé rakoncátlanul álló
hajába, majd megrázta azt. Mi ez a kedves hangnem? Valami itt nekem bűzlik.
Erőszakosnak és bunkónak kellene lennie, mint korábban. Valamiben sántikálna?
Bementem a fürdőbe, majd levettem magamról a falatnyi kis ruhadarabokat és a
zuhany alá álltam. Mondhatom azt, hogy elégedett vagyok magammal. A bátorság,
és a kitartás.. - Készen vagy már? - kopogott be Chanyeol körülbelül tíz perc
elteltével. Gondolom már kicsit ideges.
- Pillanat.
- kiabáltam ki a zuhany alól, mivel a csobogó víz eléggé elnyomta a hangom
erejét. Mivel nem akartam, hogy Chanyeol újra pipa legyen, sietősre vettem a
dolgot, mikor észrevettem, hogy nincs bent ruha, amit felvehetnék. A táncos
ruhát kéne visszavenni? Nane. - C-Chanyeol?! - szóltam ki kicsit félénken.
- Hm? -
dünnyögte szinte magában.
- Ruha? -
oldottam meg röviden a kérdés feltevését.
- Odaadtam.. Vagyis. - pár másodperc néma
csend. - Maradj itt, mindjárt hozom. Meg ne próbálj szökni, különben beváltom
az ígéretemet! - hangjában enyhe fenyegetést véltem felfedezni, de megnyugodhat,
most nem fogok próbálkozni. - Itt van. - Nyitotta ki az ajtót lazán, majd
átnyújtotta a kis kupacot a törölközőbe csavart lánynak, vagyis nekem. -
Köszönöm Chanyeol. - vettem el, és akaratlanul is rámosolyogtam, mire ő csak
nagy kerek szemekkel nézett. Pár másodperc néma csend után (mivel láttam rajta,
hogy nem áll szándékában becsukni az ajtót), az ajtóhoz nyúltam, és mikor be
akartam csukni (kissé sietősen, egy kicsit nagyobb lendülettel, mint kéne), az
ajtó kicsúszott a vizes kezemből, és becsapódott. Nagyon megijedtem, mivel
ezzel egy időben egy dübbenő hangot hallottam. Basszus!
Gyorsan
kinyitottam az ajtót, és Chanyeol ott ült a földön az orrát szorongatva.
- Úristen! -
guggoltam le a fiú mellé. Rám nézett, majd elvette a kezét az orrától, ami
erősen vérzett. - Hajol kicsit előre, és töröld meg a kezed, addig én
elszorítom az orrnyerged. - óvatosan nyúltam az orra felé, majd nem túl erősen,
de elkezdtem azt szorítani.
- És mégis
hova töröljem a kezemet? - kérdezte orrhangon.
- Nem tudom,
de így mindent összekensz.. Mindegy, csak töröld valahova. - néztem körbe, de
semmi sem volt a közelben, ami megfelelt volna a feladatra. Az utolsó mondatom
Chanyeol hatalmas szemekkel nézett fel rám, mint egy kisgyerek, majd oda
törölte a kezét, ami a legközelebb volt hozzá, mégpedig a combomnál véget érő
törölközőbe. Nem is nagyon érdekelt, csak az, hogy elálljon a vérzés. Ha
elképzelem a helyzetet.. Chanyeol vérző orral ül a földön, én pedig egy szál,
Chanyeol orrától véres törölközőben térdelek előtte, és az orrát szorítom. Kész
vicc. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Koncentráltam, hogy ne nyomjam
túlságosan az orrát, de elegendő erővel, hogy elálljon a vérzés, de Chanyeol
mindig megzavart.
- Mi az? -
kérdeztem meg, mikor már sokadszorra nézett fel rám.
- Semmi. -
mosolyodott el pimaszul, mint egy rossz kisgyerek. - Ma mindenkitől kapok. -
húzta a száját, majd megsimogatta a fejét. Nem értettem, mire célzott, de talán
nem is baj, ha nem kérdezek rá. Lassan és óvatosan elvettem a kezemet az orrától,
hogy meglássam elállt- e a vérzés. Megnyugodtam, mikor láttam, hogy már nem
vérzik. Szerencse, hogy jártam egészségügyi tanfolyamra.
- Chanyeol.
- kezdtem bele a mondanivalómba. - Ne haragudj, nem volt szándékos, csak.. -
hadartam és hadonásztam a kezeimmel, mivel éppen magyarázkodni kezdtem volna,
de Chanyeol elkapta a kezeimet.
- Nyugi. - éreztem, hogy a keze meleg az
enyémhez képest. - Moss kezet inkább. - állt fel, majd felhúzott a földről és
betolt a fürdőszobába, majd rám csukta az ajtót. Ez meg mi volt? Még csak
kicsit sem mérges? Mindegy. Hagytam abba a gondolkodást, majd a mosdókagylókhoz
léptem, és a kezeimre néztem. Most már értem, miért mondta, hogy mossak kezet,
ugyanis elég véres. Bár mondjuk.. Ránézek a törölközőre. Az sem különb. Gyorsan
megmostam hát a kezeimet, és felvettem a ruhát, amit Chanyeol adott. Úgy
látszik, ebben a kuplerájban csak ilyen ruhák vannak. Néztem végig a rövid
pizsama nadrágon. Mondjuk még éppen elfogadható, mert a fenekem éppen nincs
belőle kint, a póló ellen semmi kifogásom.
- Bemenetek
egy pillanatra? - kopogott be az ajtón.
- Gyere. -
nem tudom, de most tök nyugodt vagyok. Talán azért, mert tudom, mi vár rám
mostantól, és fel vagyok készülve. Legalábbis azt hiszem. - Csak kezet mosnék.
- tette be a kezeit a csap alá, majd elkezdte azokat összedörzsölni, majd
hirtelen átpillantott az előttem lévő mosdókagylóba. - Te mit csinálsz azzal? -
nézett kérdően.
- Ja, én
csak.. - hagytam abba a törölköző tisztítását. - Kimosom.
- Hagyjad,
majd a takarítók megcsinálják. - zárta el a csapot. Abbahagytam, amit
csináltam, és friss vizet engedtem egy másik mosdókagylóba, és áttettem abba
ázni. Chanyeol a falat támasztotta, és úgy nézett engem, egy újabb fura
mosollyal az arcán. Szinte leolvastam az arcáról a gondolatát,
"háziasszony". És ha már itt tartunk, akkor lehetek
"nővérke" is.
- Oké. -
törtem meg a kínos pillanatot, mire ő megfogta a karomat és elindultunk. -
Tudok magamtól is menni. - mondtam halkan, arra célozva, hogy engedjen el. A
szállás ilyenkor üres, és a falairól a szavak élesen visszaverődnek. Gondolom,
minden lány a bárban dolgozik. Már ha lehet ezt munkának nevezni.
- Nem
kockázatok. - motyogta, amire én nem reagáltam semmit.
- Fáj még az
orrod? - kérdeztem meg, mivel a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. - Ha meg
van dagadva, borogasd kicsit. - néztem a föld irányába, mire ő nem válaszolt
semmit, csak mosolygott magában, mintha tetszene neki, hogy szégyellem magamat.
Nemsokára odaértünk, kinyitotta az ajtót, engem betolt rajta, ő maga pedig
elindult kifelé az ajtómon.
- Jó éjt. -
állt meg nekem háttal egy pillanatra az ajtóban, mielőtt kilépett volna rajta.
- Jó éjt..
Chanyeol.. - motyogtam halkan. A fiú kiment az ajtón, és bezárta maga mögött
azt. - Huh. - sóhajtottam egy hatalmasat. Elég durva napom volt ma. Vajon mit
csinálhat most EunJi? Hiányzik, még akkor is, ha néha a modora nem is olyan,
mint ahogyan azt tőle elvárják. Szeretnék már vele lenni, és főzőcskézni,
ahogyan terveztük, majd kibeszélni mindent magunkból. Hiányzik a szobám, az
ágyam, a telefonom, amit mindig késő estig nyomkodtam, és még azok a siralmas
ábrázatú szerencsétlenek is a klubból. Hiányzik az életem. Miközben ezeken
gondolkodtam, elnyomott az álom, és fel sem keltem, egészen a következő
reggelig. A szökésemről álmodtam. Hogy elszököm innen, és aki segít nekem, az
nem más volt, mint Chanyeol. Olyan valóságosnak tűnt, hogy szinte éreztem a
szabadság ízét, mindaddig, míg ki nem nyitottam a szememet. Ekkor minden
valóságnak hitt álomkép szertefoszlott. De nem teljesen.
Ma felmérem
a terepet, hogy mi, hol helyezkedik el ebben a börtönben. Érdekes módon,
Chanyeol nem jött egészen délig a szobába, majd egyszer csak megcsörren a kulcs
a zárban, és a legnagyobb meglepetésemre, aki belépett, nem Chanyeol volt,
hanem az a kis szemét, DaeHo. A meglepetéstől meg sem tudtam hirtelen szólalni.
- Mi újság
szivi? - csukta be maga után az ajtót, de nem zárta be azt.
- Te meg mi
a francot keresel itt? - kaptam fel kissé a vizet. - Van pofád idejönni?
- Látod, hogy van. - lépett egyre közelebb és
közelebb. - De nem beszélgetni jöttem. - húzta mocskos mosolyra a száját, és
rám akart mászni, mire én bepánikoltam, és behúztam neki egyet. Nagyon
meglepődött, ugyanúgy, mintahogyan én is, de felállt. Megtörölte a száját,
perverzen elmosolyodott, majd hirtelen előkapott egy kést, és nekem esett. -
Ezt nem kellett volna. - szorította az éles tárgyat a nyakamhoz. Megijedtem, és
se megmozdulni, se megszólalni sem mertem. - Ha nem lennél ennyire értékes, -
szagolt bele a hajamba. - akkor már rég elvágtam volna azt a csinos kis
nyakadat.
- Te meg mi
a francot csinálsz itt? - lépett be végszóra Chanyeol az ajtón, majd idegesen
rántotta le rólam azt a kis patkányt, minek hatására a kés rajtam landolt. Én
ijedtemben a nyakamhoz kaptam, majd összehúztam magamat, és az arcom elé húztam
a takarót, hogy ne lássam az eseményeket. - Ha még egyszer meglátlak ebben a
szobában.. - fogta meg Chanyeol a másik fél gallérját. - Kicsinállak. -
fenyegette meg, majd kitessékelte az ajtón. Pár perc múlva bejött a szobába, én
még mindig remegve ültem az ágyon. Becsukta az ajtót, majd enyhén lihegve leült
a székre.
- Ez mi
volt? - mutatott az ajtó felé.
- Bejött, rám
mászott, én megütöttem, erre ő előrántott egy kést, és.. a többit már te is
tudod. - mondtam már kicsit nyugodtabb lelki állapotban.
- A kis
nyikhaj. - durrogott magában. Fújtatott egy hatalmasat, majd meglepődve nézett
rám. Ugyanis megtaláltam a kést, ami az ágyba esett a dulakodás közben.
Odanyújtottam neki, ő pedig egy pár másodperc után gyorsan elvette tőlem a
szúrós fegyvert. Az idő nagyon lassan telt, de időközben eljött az este.
Chanyeol a fürdőszobába vezetett, és a szokásos ruha átadás, fürdés, és
felöltözés folyamat kezdődött meg, de ez most nem ugyanúgy végződött, ugyanis
most van az első alkalom, hogy a bárban van dolgom. Chanyeol mindent elmondott,
de figyelmeztetett, ha szökni próbálok, megjárom. Beléptem hát a bárba. Egy cigi
füsttől teli, alkoholtól bűzlő hatalmas helyre csöppentem hirtelen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése