A Fekete Rózsa áka - 8. rész

EunJi pov ~

Nagyot sóhajtottam, mikor megálltunk egy kereszteződésnél. Kiegyenesedtem, de még mindig szorosan fogtam Baekhyun derekát. Hiába van késő este, ugyanúgy nagy a forgalom az utcákon.

A hideg szél bejutott a kabátom alá, így minden porcikám fázott. Gondolataim az illegális bár körül forogtak, vissza-visszatérve a leütött fiúra, a két férfi beszélgetésére HaNiról és DaeHora.

Homlokomat – már amennyire tudtam a sisaktól – Baekhyun hátára hajtottam, és vártam, hogy a lámpa pirosról zöldre váltson.

- Baek! – szóltam hangosan, hogy a motor zúgásától és a körülöttünk elhaladó járművek zajától hallja a hangomat. Egy pillanatra hátra nézett a válla felett, érzékeltetve, hogy figyel, majd tekintetét ismét előre szegezte. – Nem merek haza menni. – Mondtam ki gyorsan, de válasz már nem érkezett: szabad utat kaptunk. Szorosabban öleltem át, szememet becsuktam, így élveztem azt a szabadság érzetet, mely mindig eluralkodik rajtam, ha motorra szállok. Baekhyun is így van vele, imád száguldozni, de anyukája nyugodtabb lenne, ha ezt mondjuk, jogsival tenné.

Azt vettem észre, hogy Baek letér a főútról és leparkol az út szélén. Levette a sisakot és hátra fordult. Én nem mozdultam.

- Miért? – kérdezett, mire elengedtem. Én is levettem a sisakot és úgy meredtem rá. – Miért nem akarsz haza menni?

- Félek, hogy követtek minket, hogy engem is megkeresnek, vagy mit tudom én! – fújtattam idegesen.

- Nem hiszem el – nevetett kissé erőltetetten a fiú. – Simán bele veted magad egy nyomozásba, gondolkozás nélkül sétálsz be a bárba, és a legkisebb szívbaj nélkül tűntél el az emeleten, de félsz otthon egyedül maradni. Mond, normális vagy?

- Csak most gondolok bele a következményekbe. – Suttogtam halkan. Most csak arra vágyom, hogy valaki legyen mellettem. Egyedül a sötét lakásba egyfolytában gondolkozni fogok és most erre nincs szükségem. Baekhyun el tudja terelni a gondolataimat.

- Te lány! – mosolygott kissé szemrehányóan. Többet nem mondott; feltette a fejére a sisakot és előre dőlt. A visszapillantó tükörből nézte, ahogy elkészülök, majd ismét elindultunk. Mosolyra húztam a szám és elsuttogtam egy köszönömöt.

- Érezd otthon magad! – dobta le a kulcsot a konyhaasztalra, mikor megérkeztünk. – Fürdő tudod hol van, cuccod a szekrényben, tesómnál majd megágyazol. Addig csinálok vacsorát. – Adta ki az utasításokat a ház ura, mire megforgattam a szemem.

- Magamnak ágyazzak meg? Miféle házigazda vagy te? – helyeztem a fogasra a kabátom és a szobája felé vettem az irányt.

- Olyan, aki megengedi, hogy nála éjszakázz. Mellesleg nincs más barátnőd, akinél megaludhatnál? – kiabált ki a konyhából.

- És mégis mit mondjak? Elment az áram? – kérdeztem vissza kapásból, majd valami melegítő után kutakodtam a dobozomban. – Egy úriember nem kérdezget egy lánytól.

- Hol van itt lány? – nevetett hangosan, mire a falhoz dobtam egy plüsst. A puffanás áthallatszódott a konyhába, mire a srác még hangosabban nevetni kezdett.

- Paraszt vagy, Baekhyun! – szedtem össze a cuccom és a fürdőszobába indultam.

- Mást is szoktam rám mondani, mint például sármos, jóképű, helyes, cuki, de néha napján megilletnek más negatív jelzőkkel is, mint a paraszt.

- Vajon mi okból kifolyólag? – zártam magamra a fürdőszoba ajtót. Lehámoztam magamról a ruhadarabokat és beálltam a zuhany alá. Elmondhatatlanul jól esett a forró zuhany. Éreztem, ahogy a vízcseppekkel nem csak a rám ragadt kosz megy le, hanem a gondoktól is megszabadulok. Tudtam, hogy mihelyst kiszállok a zuhanykabinból, újból előtörnek a felemésztő gondolatok, így próbáltam elhúzni a tusolást.

Kipirosodott és ráncossá ázott bőrömre csavartam a törölközőt és kiszálltam a zuhanykabinból. Szárazra töröltem magam, a hajamból kicsavartam a vizet és felkaptam a pizsamának szánt melegítőnadrágot és az elnyűlt pólót, ami már annyira kinyúlt, hogy a térdemig ért. Fogmosás közben végig a tükörképemet bámultam. Minél jobban tanulmányoztam arcvonásaimat, annál jobban furdalt a lelkiismeret. Hogy keveredhettél ebbe a kalamajkába HaNi? Miért veled történik az ilyesmi? Miért nem figyeltél jobban magadra, te lány? Mit gondoltál, hogy foglak kihozni onnan téged? Várj csak DaeHo, míg találkozunk holnap! Előnyömre fogom fordítani a Fekete Rózsát!

Gőztől kipirosodott arccal léptem ki a fürdőszoba ajtón és egyenesen a konyhába mentem. Baekhyun már ott ült az asztalnál és a teáját szürcsölte, miközben a telefonját nyomkodta. A konyhaasztal már meg volt terítve. Nem volt valami éttermi vacsora, de jól esett a szememnek az egyszerű, de nagyon finom kaja kinézete. Leültem a sráccal szemben és nagyot szippantottam a finom illatból. Éreztem, ahogy gyomrom összeugrik és idáig nem is vettem észre, hogy milyen éhes is vagyok valójában. Megfogtam a kanalat és mosolyra görbült a szám, ahogy lenyeltem az első falatot. Nem vitás, Baekhyun jól tud főzni.

- Ez isteni finom! – közöltem vele teli szájjal, mire megajándékozott egy ezer wattos mosollyal, majd ő is neki állt enni.

- Azt hittem, hogy uszonyod nőtt, olyan sokáig voltál bent. – Kezdett beszélni. – Annyi ideig áztattad magad, hogy unalmamban megágyaztam neked.

- Ó, ez milyen szívmelengető! A lányok kedvence, Byun Baekhyun félre tette büszkeségét és megágyazott egy lánynak, hátsó szándék nélkül! – Kaptam a szívemhez drámaian. A fiú csak nevetett.

- Érezd magad megtisztelve! – nevetett még mindig, mire a jókedve rám ragadt és én is vele együtt mulattam. Vacsora közben minden féle hülyeségről beszélgetünk. Jó kedvem volt, felhőtlenül vigyorogtam, még akkor is, mikor mosogatás közben Baek lelépett, azzal az indokkal, hogy lefürdik és ezzel rám sózta a munka befejezését.

Egészen addig volt jókedvem, míg be nem léptem a napaliba és meg nem hallottam a híradót. Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról, ahogy a bemondó nő mellett megjelent pár fiatal lány képe.

„Nyomtalanul eltűntek.”
„A rendőrség keresi őket.”

„Ha bárki felismeri a képen látható fiatalok, azonnal hívja az alábbi telefonszámot!”

Milyen gusztustalan emberek vannak! A gyomrom felfordult az emlék hatására. Minél hamarabb meg kell szöknie HaNinak!

- Ne gondolkozz rajta – hallottam meg egy nyugodt hangot a hátam mögött. Nem fordultam meg, inkább leültem a kanapéra és csatornát váltottam.

- De olyan nehéz – sóhajtottam végül.

- HaNi találékony lány. Megtalálja a módját annak, hogy hogy szökjön meg.

- Segítség nélkül nem fog menni.

- Készítünk valamilyen tervet. Viszont még mindig fen áll az a lehetőség, hogy hívjuk a zsarukat.

- Több kárunk lenne abból, mint hasznunk. – Takartam be magam egy puha pléddel. Baekhyun is letelepedett mellém, majd az ölébe vette a laptopját. – Voltaképpen mit is tudtál meg, pókerkirály? – Húztam fel a szemöldököm kérdőn.

- Igazából semmit. DaeHo eléggé nagy kutya lehet ebben a bizniszben, egy csettintésére ugrottak. Ha ő rabolta el HaNit, akkor ilyen „beszállító” szerepet tölthet be. Annyit vettem ki a szavából, hogy elég régóta működik ez a hely, és ő is régóta benne van. A legtöbb embert ismerte és az alkoholtól igen megindult a nyelve, mikor a pénzről kérdeztem. A táncosokból nyerik a legtöbb pénzt, azok is vannak a legtöbben. Az újak mindig együtt lépnek fel, a régebbiek szólóznak. Állítólag, ha a közönségnek van egy adott kedvence, akkor a lányok pénzt is kapnak jutalomként. A másik fajtából igen kevés van, és azok csak törzsvendégeket fogadhatnak. Mocskos egy biznisz – húzta el a száját végezetül.

- Tudja, hogy az iskolánkba jársz?

- Nem. – Rázta meg a fejét és tovább böngészett az interneten. – Eléggé haverkodós típus, és addig jó, míg nem futunk össze a gimiben. Ellentétben veled – sandított rám.

- Mi van velem? – kérdeztem értetlenül.

- Téged már ismer, és ha meg lát a bárban, akkor csak még nagyobb bajba keveredsz.

- Vagyis a suliban tapadjak rá. Nem gond, úgy is gondoltam, hogy eldumálgatok vele – agyamban már többször is fejbe vertem és orrba vágtam azt a gazembert, aki ilyen mocskos dolgokra képes.

- Ne túl feltűnően. De azért örülnék, hogyha együtt mennénk majd haza. – Kérdőn néztem rá, mire folytatta. – Nehogy neked is bajod essen.

- Ne félts engem, vettem önvédelmi órákat.

- Ha ki akarod szabadítani HaNit, akkor először magadat mentsd. Vedd magad körbe emberekkel, ne lásson egyedül, így nehezebb dolga lesz, ha véletlenül - de azért ilyen ne történjen – szemet vetne rád.

- Ez is a te hibád! Ha akkor nem írsz, nem történt volna ez! – Háborodtam fel. Ha belegondolunk, akkor ez mind Baekhyun hibája. Ő írta, hogy vészhelyzet van, én meg jó baráthoz híven azonnal ugrottam. És miért? Mert nem tudott dönteni két ing között! Megérte? Baromira…

- Ne kend rám! Ez csak egyetlen egy ember hibája! Azé a kis görényé – sötétült el a tekintete. A mindig vidám vonások most megkeményedtek. – Tudd meg, hogy miért jött ebbe az iskolába, és ha több bizonyíték lesz ellene, mint most, akkor feljelenthetjük. És akkor nem csak HaNit menthetjük meg.

- Azért ne gondolkodjunk előre. Épp elég HaNit megtalálni, utána talán beszélhetünk a többiről. – Baek megrántotta a vállát, majd visszahajolt a laptophoz. Pár perc utána érdeklődve felém fordult.

- És te hol jártál, kedves EunJi?

- Az emeleten. Megtudtam, hogy ott van a szállás. Meghallottam két férfi beszélgetését, és szerintem HaNiról dumáltak! – Meséltem izgatottan. – Viszont összetalálkoztam egy másik pasival, aki már nem vette be, hogy én is ott dolgozom, ezért muszáj volt – húztam be a nyakam, mert már láttam, hogy Baekhyun ráncolja a homlokát – leütnöm.

- Ilyen felelőtlen vagy? – Nézett rám mérgesen, mire elkaptam róla a tekintetem. – Erről beszéltem az előbb, hogy bármi bajod eshet! Így nem mehetünk vissza, mert ha szól, hogy ott voltál, akkor azok a disznók felismernek és elszabadul a pokol!

- Jól van, na – fontam magam előtt össze a karomat durcásan. Egy darabig így ültünk, mikor koppant valami. Valami jó hangosan. Tágra nyílt szemekkel néztem rá a fiúra, kinek vonásai meglepettséget tükröztek. – Azt mondtad, hogy visszamegyünk?

- Félre hallottad.

- Nem, nem! Ezt mondtad! – Bújtam hozzá közelebb, de ő meg arrébb csúszott.

- Most vallottad be, hogy megláttak és te vissza akarsz menni?

- Naná! És ezt te megerősítetted – piszkáltam a haját, mert tudom, hogy utálja, ha hozzá nyúlnak. Most is mérgesen nézett rám, de nem tudott meghatni. Visszamegyünk, és ez már nem csak nekem volt tény.

- Hagyj békén! – Fogta le a csuklómat, de én tovább zaklattam nevetve. Addig ment, míg véletlen leesett a laptop a szőnyegre. Erre mindketten lefagytunk. Leghamarabb Baekhyun tért magához; gyorsan felvette drága szerelmét és alaposan megnézte, hogy nincs semmi baja. Mikor nem talált egy karcolást sem, megnyugodva fújta ki a levegőt.

- Szerintem én megyek aludni. Jó éjt! – Húztam el gyorsan a csíkot, mielőtt a srác haragja utolér. Becsuktam magam után az ajtót és ráugrottam az ágyra. Nyakig betakaróztam és a plafont bámultam csendben. Ez a szoba Baekhyun bátyjáé, csak ő már egyetemista és összeköltözött a barátnőjével. Egyszer találkoztam vele, és meg kell állapítanom, hogy amennyire hasonlítanak, ugyanannyira különböznek is.

A nappaliban sötét lett és Baekhyun árnyéka haladt el az ajtóm előtt. Nem bírta ki a szemét, hogy ne kopogjon be hangosan, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy kikiabálok. Oldalra fordultam és becsuktam a szemem. Sokáig nem bírtam elaludni, és mikor sikerült, álmomban újra éltem a mai nap eseményeit.

Másnap türelmetlenül ácsorogtam az iskola hátsó bejáratánál és fázósan húztam össze magamon a kardigánom. Körbe néztem, hátha a folyosón jönne az, akire várok, de eddig nem vettem észre a diákseregben.

- Szórakozol velem? Már rég kicsengettek – néztem az órámra, majd tovább nézelődtem. Azt terveztem, hogy bemutatkozok DaeHonak, azzal az érvvel, hogy múltkor nem volt rá lehetőségem. Adom majd a naiv és barátságos kislányt, aki szörnyen sajnálja, hogy hirtelen el kellett mennie és reméli, hogy kedves barátnője addig nem mesélt róla hihetetlen sztorikat. Erre a csalira tuti ráharap és biztos elejt valamilyen árulkodó megjegyzést. Tovább nem gondoltam, majd úszok az árral.

- Hé, te! – kaptam el egy mellettem elhaladó lány karját. Meglepődve nézett rám. – Nem tudod, hogy hol találom DaeHot? Tudod, tetoválás, piercing, sötét aura. – Próbáltam elmagyarázni ezt a fenegyereket. Sajnos, fogalmam sincs, mi a vezeték neve. A lány láthatóan elgondolkozott, majd pár pillanattal később felcsillant a szeme.

- A Fekete Rózsában tag, ugye?

- Igen. – Bólogattam hevesen, hisz ezek szerint ismeri.

- Ma még nem láttam. Szerintem nem jött suliba.

- Értem, köszi – lankadt le azonnal a lelkesedésem. A lány elsétált, én meg ott maradtam kifelé bámulva az ajtón. Egyre hidegebb van kint, kevés diákot is látni az udvaron; a legtöbben a benti meleget választják, és várják, hogy mikor lesz hó. A napokban már esett, de az hamar elolvadt.

Milyen gyáva kölyök! Azért betolhatta volna a képét! Direkt megálltam az ajtó közelében, hogyha kimenne bagózni, akkor összefussunk. A hátsó kapu az egyetlen, ahol ki lehet menni az udvarra. Tanítási idő alatt bezárják a főkaput, ezért gondoltam azt, hogy itt várok rá. Hiába, csak annyit értem el, hogy jól megfagytam. Zsörtölődésemből a csengő szakított ki, én meg órámra sietve megfogadtam magamnak, hogy körbe nézek még a gimiben, hátha mégis itt lenne az a görény.

Egész nap – jobban mondva a szünetekben - fel-alá rohangáltam az iskolában. Pechemre tényleg nem jött be ma, ezt egy osztálytársa is megerősítette. Magamban morogva vettem vállamra a táskám és léptem ki az épületből a tanítás végén. A hideg szél azonnal az arcomba csapott, amitől összekoccantak a fogaim. Gyorsan lépkedve húztam fel a kesztyűmet, majd megpillantottam a suli sarkánál várakozó Baekhyunt. Elkezdtem kalimpálni neki, mire válaszul szalutált. Baek komolyan gondolta, hogy ne legyek egyedül. Nem vághattam a fejéhez, hogy hülyeségnek tartom, mikor nála kellett éjszakáznom, mert féltem haza menni. Így hát bele törődtem abba, hogy együtt megyünk iskolába és haza. Legalább a legjobb barátommal lehetek.

- Szia, csajszi! – Köszönt azonnal mosolyogva a fiú, ahogy oda értem. – Na, készüljünk egy tervvel. 

A Fekete Rózsa átka - 7. rész

 HaNi pov~

 - Nagyszerű! - vigyorgott a bár feje önelégült arccal, miután a zene leállt. - Megmondhatod DaeHonak, hogy hozhat még onnan, ahonnét ezt is. - mondta a másik férfinek, és rám mutatott a tekintetével. Viszonylag közel álltak a színpadhoz, így három lépést sem kellett tennie, hogy a színpad széléhez érjen. Két ujjával intett, hogy jöjjek le a színpadról, míg ő a másik kettő, ott álldogáló és csöndben, de szemeivel annál élesebben figyelő férfit kissé hátrahagyta. A hívásra megilletődve, de lementem, mire ő egy hirtelen mozdulattal megfogta az arcomat, és kissé összeszorítva azt kezdett hozzám beszélni. - Ha nem lennél ennyire akaratos.. - rántottam ki a fejemet a kezéből, ami láthatóan tetszett neki. - Majd hozzászoksz az itteni rendszerhez, kisszívem. - fújta az arcomba a bagója füstjét pofátlanul. A torkomat ingerelte a nikotinos anyag, amit belélegeztem, de a köhögésemet visszafojtva próbáltam megmutatni, hogy igenis kemény vagyok, ezért szótlanul, szúrós tekintettel néztem rá. Egyszerre volt pimasz és perverz a tekintete, amivel hátat fordított nekem, és társával indult a saját dolgára. Valamit pusmogtak még (de azt már nem hallottam), majd elindultak kifelé az ajtón. - Jah, és igen! - fordult felém még utoljára. - Holnap kezdesz. - intett a kezével, amelyben éppen a büdös szivarja füstölgött, majd elhagyták a szobát. Nem tudom, hogy hogyan bírtam magamat táncra, és hogy honnan szedtem azokat a mozdulatokat, amit csináltam. Talán az élni akarás vágya, és a remény, hogy eljönnek értem. Habár az sem utolsó, amit a góré mondott. Vagy táncos, vagy örömlány. Egy cseppet sem gondolkoztam a dolgon, és rögtön bele is kezdtem a koreográfiába, ami csak úgy hirtelen jött. Furcsa ezt így kimondani, de most éreztem először azt, hogy nem félek, és hogy még akarok felelni az elvárásoknak, mert muszáj. Mikor a színpadra léptem, kissé idegesen álltam ott egy percig, míg a zene ritmusát felvéve meg tudtam mozdulni. Mikor elkezdtem, mintha egy hatalmas adrenalin bombát robbantottak volna bennem, ami egy pillanat alatt szétárad a testemben, ezzel felülkerekedve a testemen és az akaratom. Bármilyen fura is, nem tudtam leállni. A testem feletti irányítást átvette a hihetetlen mértékű élni vágyás érzése, és ezért nem adhattam fel. Ha táncolnom kell, akkor hát táncolni fogok az életért. Erős ember vagyok, és ami utoljára meghal, az a remény. Nem fogom elfogadni azt, hogy életem végéig itt legyek táncos. Nem.. Folyamatosan a szökési terveket fogom szökni, míg itt vagyok, és ha EunJi és Baek nem találnak rám, vagy nem sikerül kiszabadítaniuk, akkor magam kell, hogy megszökjek. De most küzdenem kell, és megpróbálni alkalmazkodnom. Nehéz lesz, de nekivágok. A monológom közepette annyira nem voltam lélekben jelen, hogy teljesen elfeledkeztem Changeról, aki csak ott állt, kicsit messzebb a színpadtól, keresztbetett kezekkel és egy furcsa, megmagyarázhatatlan mosollyal az arcán. Kicsit perverz mosolyra emlékeztet, de van benne még valami más is, de nem jövök rá, mi az. Elindult felém, majd megfogta a karomat, és lassan, ráérősen kivezetett a szobából. Furcsa volt, a karomat nem erővel szorította meg, hanem éppen csak megfogta, és áradt belőle a nyugalom. Mi történt vele? Egy varázsütésre megváltozott volna?

 - Menj be, és fürödj meg. Itt várok, de ha lehet, siess. Fáradt vagyok. - túrt bele barna, kissé rakoncátlanul álló hajába, majd megrázta azt. Mi ez a kedves hangnem? Valami itt nekem bűzlik. Erőszakosnak és bunkónak kellene lennie, mint korábban. Valamiben sántikálna? Bementem a fürdőbe, majd levettem magamról a falatnyi kis ruhadarabokat és a zuhany alá álltam. Mondhatom azt, hogy elégedett vagyok magammal. A bátorság, és a kitartás.. - Készen vagy már? - kopogott be Chanyeol körülbelül tíz perc elteltével. Gondolom már kicsit ideges.

- Pillanat. - kiabáltam ki a zuhany alól, mivel a csobogó víz eléggé elnyomta a hangom erejét. Mivel nem akartam, hogy Chanyeol újra pipa legyen, sietősre vettem a dolgot, mikor észrevettem, hogy nincs bent ruha, amit felvehetnék. A táncos ruhát kéne visszavenni? Nane. - C-Chanyeol?! - szóltam ki kicsit félénken.

- Hm? - dünnyögte szinte magában.

- Ruha? - oldottam meg röviden a kérdés feltevését.

 - Odaadtam.. Vagyis. - pár másodperc néma csend. - Maradj itt, mindjárt hozom. Meg ne próbálj szökni, különben beváltom az ígéretemet! - hangjában enyhe fenyegetést véltem felfedezni, de megnyugodhat, most nem fogok próbálkozni. - Itt van. - Nyitotta ki az ajtót lazán, majd átnyújtotta a kis kupacot a törölközőbe csavart lánynak, vagyis nekem. - Köszönöm Chanyeol. - vettem el, és akaratlanul is rámosolyogtam, mire ő csak nagy kerek szemekkel nézett. Pár másodperc néma csend után (mivel láttam rajta, hogy nem áll szándékában becsukni az ajtót), az ajtóhoz nyúltam, és mikor be akartam csukni (kissé sietősen, egy kicsit nagyobb lendülettel, mint kéne), az ajtó kicsúszott a vizes kezemből, és becsapódott. Nagyon megijedtem, mivel ezzel egy időben egy dübbenő hangot hallottam. Basszus!

Gyorsan kinyitottam az ajtót, és Chanyeol ott ült a földön az orrát szorongatva.

- Úristen! - guggoltam le a fiú mellé. Rám nézett, majd elvette a kezét az orrától, ami erősen vérzett. - Hajol kicsit előre, és töröld meg a kezed, addig én elszorítom az orrnyerged. - óvatosan nyúltam az orra felé, majd nem túl erősen, de elkezdtem azt szorítani.

- És mégis hova töröljem a kezemet? - kérdezte orrhangon.

- Nem tudom, de így mindent összekensz.. Mindegy, csak töröld valahova. - néztem körbe, de semmi sem volt a közelben, ami megfelelt volna a feladatra. Az utolsó mondatom Chanyeol hatalmas szemekkel nézett fel rám, mint egy kisgyerek, majd oda törölte a kezét, ami a legközelebb volt hozzá, mégpedig a combomnál véget érő törölközőbe. Nem is nagyon érdekelt, csak az, hogy elálljon a vérzés. Ha elképzelem a helyzetet.. Chanyeol vérző orral ül a földön, én pedig egy szál, Chanyeol orrától véres törölközőben térdelek előtte, és az orrát szorítom. Kész vicc. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Koncentráltam, hogy ne nyomjam túlságosan az orrát, de elegendő erővel, hogy elálljon a vérzés, de Chanyeol mindig megzavart.

- Mi az? - kérdeztem meg, mikor már sokadszorra nézett fel rám.

- Semmi. - mosolyodott el pimaszul, mint egy rossz kisgyerek. - Ma mindenkitől kapok. - húzta a száját, majd megsimogatta a fejét. Nem értettem, mire célzott, de talán nem is baj, ha nem kérdezek rá. Lassan és óvatosan elvettem a kezemet az orrától, hogy meglássam elállt- e a vérzés. Megnyugodtam, mikor láttam, hogy már nem vérzik. Szerencse, hogy jártam egészségügyi tanfolyamra.

- Chanyeol. - kezdtem bele a mondanivalómba. - Ne haragudj, nem volt szándékos, csak.. - hadartam és hadonásztam a kezeimmel, mivel éppen magyarázkodni kezdtem volna, de Chanyeol elkapta a kezeimet.

 - Nyugi. - éreztem, hogy a keze meleg az enyémhez képest. - Moss kezet inkább. - állt fel, majd felhúzott a földről és betolt a fürdőszobába, majd rám csukta az ajtót. Ez meg mi volt? Még csak kicsit sem mérges? Mindegy. Hagytam abba a gondolkodást, majd a mosdókagylókhoz léptem, és a kezeimre néztem. Most már értem, miért mondta, hogy mossak kezet, ugyanis elég véres. Bár mondjuk.. Ránézek a törölközőre. Az sem különb. Gyorsan megmostam hát a kezeimet, és felvettem a ruhát, amit Chanyeol adott. Úgy látszik, ebben a kuplerájban csak ilyen ruhák vannak. Néztem végig a rövid pizsama nadrágon. Mondjuk még éppen elfogadható, mert a fenekem éppen nincs belőle kint, a póló ellen semmi kifogásom.

- Bemenetek egy pillanatra? - kopogott be az ajtón.

- Gyere. - nem tudom, de most tök nyugodt vagyok. Talán azért, mert tudom, mi vár rám mostantól, és fel vagyok készülve. Legalábbis azt hiszem. - Csak kezet mosnék. - tette be a kezeit a csap alá, majd elkezdte azokat összedörzsölni, majd hirtelen átpillantott az előttem lévő mosdókagylóba. - Te mit csinálsz azzal? - nézett kérdően.

- Ja, én csak.. - hagytam abba a törölköző tisztítását. - Kimosom.

- Hagyjad, majd a takarítók megcsinálják. - zárta el a csapot. Abbahagytam, amit csináltam, és friss vizet engedtem egy másik mosdókagylóba, és áttettem abba ázni. Chanyeol a falat támasztotta, és úgy nézett engem, egy újabb fura mosollyal az arcán. Szinte leolvastam az arcáról a gondolatát, "háziasszony". És ha már itt tartunk, akkor lehetek "nővérke" is.

- Oké. - törtem meg a kínos pillanatot, mire ő megfogta a karomat és elindultunk. - Tudok magamtól is menni. - mondtam halkan, arra célozva, hogy engedjen el. A szállás ilyenkor üres, és a falairól a szavak élesen visszaverődnek. Gondolom, minden lány a bárban dolgozik. Már ha lehet ezt munkának nevezni.

- Nem kockázatok. - motyogta, amire én nem reagáltam semmit.

- Fáj még az orrod? - kérdeztem meg, mivel a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. - Ha meg van dagadva, borogasd kicsit. - néztem a föld irányába, mire ő nem válaszolt semmit, csak mosolygott magában, mintha tetszene neki, hogy szégyellem magamat. Nemsokára odaértünk, kinyitotta az ajtót, engem betolt rajta, ő maga pedig elindult kifelé az ajtómon.

- Jó éjt. - állt meg nekem háttal egy pillanatra az ajtóban, mielőtt kilépett volna rajta.

- Jó éjt.. Chanyeol.. - motyogtam halkan. A fiú kiment az ajtón, és bezárta maga mögött azt. - Huh. - sóhajtottam egy hatalmasat. Elég durva napom volt ma. Vajon mit csinálhat most EunJi? Hiányzik, még akkor is, ha néha a modora nem is olyan, mint ahogyan azt tőle elvárják. Szeretnék már vele lenni, és főzőcskézni, ahogyan terveztük, majd kibeszélni mindent magunkból. Hiányzik a szobám, az ágyam, a telefonom, amit mindig késő estig nyomkodtam, és még azok a siralmas ábrázatú szerencsétlenek is a klubból. Hiányzik az életem. Miközben ezeken gondolkodtam, elnyomott az álom, és fel sem keltem, egészen a következő reggelig. A szökésemről álmodtam. Hogy elszököm innen, és aki segít nekem, az nem más volt, mint Chanyeol. Olyan valóságosnak tűnt, hogy szinte éreztem a szabadság ízét, mindaddig, míg ki nem nyitottam a szememet. Ekkor minden valóságnak hitt álomkép szertefoszlott. De nem teljesen.

Ma felmérem a terepet, hogy mi, hol helyezkedik el ebben a börtönben. Érdekes módon, Chanyeol nem jött egészen délig a szobába, majd egyszer csak megcsörren a kulcs a zárban, és a legnagyobb meglepetésemre, aki belépett, nem Chanyeol volt, hanem az a kis szemét, DaeHo. A meglepetéstől meg sem tudtam hirtelen szólalni.

- Mi újság szivi? - csukta be maga után az ajtót, de nem zárta be azt.

- Te meg mi a francot keresel itt? - kaptam fel kissé a vizet. - Van pofád idejönni?

 - Látod, hogy van. - lépett egyre közelebb és közelebb. - De nem beszélgetni jöttem. - húzta mocskos mosolyra a száját, és rám akart mászni, mire én bepánikoltam, és behúztam neki egyet. Nagyon meglepődött, ugyanúgy, mintahogyan én is, de felállt. Megtörölte a száját, perverzen elmosolyodott, majd hirtelen előkapott egy kést, és nekem esett. - Ezt nem kellett volna. - szorította az éles tárgyat a nyakamhoz. Megijedtem, és se megmozdulni, se megszólalni sem mertem. - Ha nem lennél ennyire értékes, - szagolt bele a hajamba. - akkor már rég elvágtam volna azt a csinos kis nyakadat.

- Te meg mi a francot csinálsz itt? - lépett be végszóra Chanyeol az ajtón, majd idegesen rántotta le rólam azt a kis patkányt, minek hatására a kés rajtam landolt. Én ijedtemben a nyakamhoz kaptam, majd összehúztam magamat, és az arcom elé húztam a takarót, hogy ne lássam az eseményeket. - Ha még egyszer meglátlak ebben a szobában.. - fogta meg Chanyeol a másik fél gallérját. - Kicsinállak. - fenyegette meg, majd kitessékelte az ajtón. Pár perc múlva bejött a szobába, én még mindig remegve ültem az ágyon. Becsukta az ajtót, majd enyhén lihegve leült a székre.

- Ez mi volt? - mutatott az ajtó felé.

- Bejött, rám mászott, én megütöttem, erre ő előrántott egy kést, és.. a többit már te is tudod. - mondtam már kicsit nyugodtabb lelki állapotban.

- A kis nyikhaj. - durrogott magában. Fújtatott egy hatalmasat, majd meglepődve nézett rám. Ugyanis megtaláltam a kést, ami az ágyba esett a dulakodás közben. Odanyújtottam neki, ő pedig egy pár másodperc után gyorsan elvette tőlem a szúrós fegyvert. Az idő nagyon lassan telt, de időközben eljött az este. Chanyeol a fürdőszobába vezetett, és a szokásos ruha átadás, fürdés, és felöltözés folyamat kezdődött meg, de ez most nem ugyanúgy végződött, ugyanis most van az első alkalom, hogy a bárban van dolgom. Chanyeol mindent elmondott, de figyelmeztetett, ha szökni próbálok, megjárom. Beléptem hát a bárba. Egy cigi füsttől teli, alkoholtól bűzlő hatalmas helyre csöppentem hirtelen…