A rókalelkű

(Music challenge: Angela Zhang - All From Me)

„Ha képes vagy harcolni, akkor harcolj. Ha nem tudsz harcolni, akkor védekezz. Védekezés híján vissza kell vonulni. Visszavonulás híján be kell hódolni. Behódolás híján pedig nincs más, csak az önkéntes halál.”

- Őfelsége elhunyt.

- Hogyan? – A férfi lepődötten fordult meg a hír hallatán. Tekintete megnyílt, ajka kiszáradt. Hirtelen az összes vér kifutott az arcából, úgy érezte menten elájul. Őfelsége, igaz, már régóta betegeskedett, de nem vett észre rajta hirtelen állapotromlást.

- Még senki sem tud róla.

- Ezt hogy értsem? Össze kell hívni az udvart és – Hirtelen hallgatott el. A vele szemben álló nő lassan előhúzott a háta mögül egy vaskos, zöld tekercset, melyet királyi pecsét zárt le. Kecsesen végig simított ujjával a finom felületen, mintha egy kisállatot cirógatna, majd ravasz pillantást vetett a férfira.

- Őfelsége végrendeletet készíttetett. Nem téged választott Wonshik, hanem a néhai koronaherceg fiát – szánakozva ejtette ki a szavakat, élvezte, ahogy a férfi arca csodálkozva megnyúlik, majd a szemében vad tűz lobban.

- Unokaöcsémet? Jihot? – A fiatal férfi dühösen szorította ökölbe a kezét, száját belülről kezdte rágni. Arcára a csalódottság, düh és szégyen egyvelege ült ki, összegyűrve vonásait. Nem akart hinni a fülének. Az unokaöccsét nevezték ki a következő uralkodónak, nem pedig őt? Őt, aki az elhunyt uralkodó egyetlen életben maradt gyermeke? Hogy árulhatta el így az apja? Egy tíz éves kisfiú kezébe akar adni ekkora hatalmat? Hogy szégyeníthette meg őt így a király?

A nő elégtételt érzett, ahogy látta a férfi szenvedését; mindentudó mosolyra húzta ajkát.

- Persze a végrendelet kiiktatható. – A kijelentésre a herceg felkapta a fejét. Nem szólt, csak kérdőn nézett a nő éjfekete rókaszemeibe. Várt a folytatásra. – Akkor, ha elfogadsz királynédként.

A férfi meghökkent, még egy lépést is hátrált. Gondolatai ide-oda cikáztak, ahogy a vele szemben álló nő szép, puha vonásait, vörösre mázolt ajkait és mindentudó tekintetét nézte. Esze tudta, hogy ez nem lenne helyes, apja utolsó kérését meggyalázni bűn, de minden porcikája azt súgta, hogy éljen a lehetőséggel, mert neki kell királynak lennie. Ő a legidősebb a trón várományosai közül, sokkal rátermettebb a feladatra, mint egy kiskorú, a birodalom urának neki kell lennie, így igazságos. Amióta testvére, a néhai koronaherceg elhunyt, azóta éri őt a megaláztatások végtelen sora. Apja kitüntetett figyelmet fordított unokája felé, míg saját fiát pillantásra sem méltatta. Mindig éreztette vele, hogy nem lenne alkalmas az uralkodásra, de az okot sosem mondta ki; éveken át próbálta kivívni apja elismerését, de erőlködésében csak hibát hibára halmozott. Sértette büszkeségét, hogy egy gyerekkel kell versenyeznie a trónért, miközben a szokásjog őt, mint herceget helyezte előbbre.

A nő élt a pillanatnyi zavar lehetőségével. Kecses léptekkel a férfi mellé lépett, és mikor az nem mozdult, megszűntette a köztük lévő távolságot. Testét a másik testhez préselte, egyik kezével óvatosan megérintette a herceg állát. Pillangó alakú gyűrűs ujjával végig simított a keskeny száj vonalán, miközben szemét le sem vette a markáns vonásokról. A herceg figyelemre méltó férfi volt, és akár az apja, ugyanolyan öntudatos. Az előző király ágyasaként tudta, hogyan kell bánni a férfiakkal, hogyan kell szolgálni az uralkodókat.

- Mindkettőnket cserbenhagyott – hajolt a férfi füléhez, aki megborzongott a nedves lehelet érzésére. – Többre vagyunk képesek, de még azt is elvennék tőlünk, amihez jogunk van. Éveken át szolgáltam Őfelségét, és annyit kaptam cserébe, hogy mostantól éljek Buddhának. Te, hercegem egy új világot nyithatsz meg. Mutasd meg a hivatalnokoknak, hogy a birodalom élére tudsz állni. Tudom, hogy ezt szeretnéd. Én megadhatom neked ezt, ha te teljesíted az én kívánságomat. Áll az egyezség?

A herceg elgondolkozva meredt előre. Szívében dulakodott a vágy és a kötelesség. De a nőnek igaza volt: neki ez jár, nem vehetik el tőle a jogot, hogy hercegként a trónra lépjen.

Rávezette tekintetét az ágyasra. Igazán szép nő volt: fiatal, hamvas bőre, mélyreható tekintete, csábító ajka és hattyúnyaka. Okos volt és céltudatos kisugárzása még veszélyesebbé tette: tudta, mit akar és azt hogyan érheti el. Nem könnyű ellenállni egy ilyen nőnek.

A herceg elfogadta az egyezséget. Részéről nem nagy áldozat ez egy egész királyságért cserébe. A nő ajka felé hajolt, aki belemosolygott a csókba.

Az aranyozott szobrokkal teli terem közepén egy ibolyakék, ezüst szegélyes ruhát viselő nő állt a trón előtt. Éjfekete haja leengedve derekát súrolta, drágakőből készült nyaklánc díszítette karcsú nyakát. Elképedt arcán a bánat árnya aludt. Könnyes szemmel nézett a trónon ülő férfira, ki kényelmetlenül fészkelődött a szent széken, mint akit rajta kaptak egy csínyen és most kérdőre vonják.

- Mondd csak – a nő hangja sírástól remegett -, cserben akarsz hagyni? Azt akarod, hogy ágyasként maradjak melletted?

A király szinte elbújt aranyozott ruhája gallérjában, nem bírt a vádló szempárba nézni. Ruhaujjának piros színű selymét összegyűrte, ahogy ujjait morzsolgatta ölében.

- Hwasa – fordult ágyasa felé -, miért nyaggatsz folyton ezzel? Fontos ceremónia lesz a mai nap, muszáj azzal foglalkoznom.

- Felség – Wonshik király megrezzent ágyasa kérlelő hangjára és összeszedetlenül nézett a fiatal nőre. – Ma éjjel megígérted, hogy melletted ülhetek királynéként.

- De tudod, hogy a miniszterek, sőt, anyám is megtiltotta, hogy betartsam az ígéretemet.

- Mind meghajolnak előtted, ha akarod!

A király megszeppenve nézett Hwasára, esdeklő tekintete lelkifurdalást ébresztett belsőjében. Előtte állt az a nő, aki lehetővé tette, hogy uralkodó legyen, s neki mégis cserben kell hagynia. Oly’ régóta hitegette, hogy nőül veszi, és olyan egyszerű lépés is volna, ha a miniszterek nem lennének ellene ennek a házasságnak. Hwasa trónra jutása semmilyen politikai előnyt nem hozna, sőt, a nép szemében is furcsán venné ki magát, ha a néhai uralkodó kedvenc ágyasát ültetné maga mellé a trónra.

- Még Chilhyun király végrendeletét is eltűntettem érted! – Hwasa számonkérő hangja visszarántotta a valóságba Wonshikot. – Hogy te kerülhess erre a trónra! A végrendeletben –

- Elég! Egy szót se többet a végrendeletről! – Wonshik király a harag villámait szórva fordult fenyegetően az ágyas felé. A nő szavai felszakították önbecsülésének sebeit: a vádló szavak ráébresztették, hogy ő valójában sosem lehetett volna uralkodó, sosem ülhetne a trónon, ha ez a nő nem segít neki. Ő egy trónbitorló, egy senki, akit bármikor el lehet tüntetni. Nem! Ezt nem engedheti meg, már ő a király, a birodalom ura, egy nő nem fog felette uralkodni! Már máshogy állnak a dolgok, ő parancsol, a nő cselekszik.

Hwasa úgy meglepődött a király hirtelen reakciójától, hogy még könnye is elapadt. Torkát a ki nem mondott szavak súlya kaparta. Szótlanul nézték egymást, mindkettejükben forrt a sértettség pokoli tüze.

Hwasa meghajolt és sarkon fordult. Sértődötten vonult ki a trónteremből, majd a friss levegőre kiérve utat engedett a feszültségnek. Vonásai eltorzultak, szája egyenes vonallá préselődött össze, szemében a bosszú tükröződött, kezét ökölbe szorította olyan erősen, hogy gyűrűje élesen bele vágott húsába.

- Elfelejted ki vagy, király! – Sziszegett, akár egy mérges kígyó. – Tévedsz, ha azt hiszed, majd behódolok előtted! Évek teltek el, és én türelmesen vártam, de mit ér a szép szó, ha nincs tett. Megsínyled még, hogy így bántál velem!

Az éj vészjóslóan sötét volt. A csillagok fényük lüktetésével próbálták nyugtatni a világot, de sötét felhők gyülekeztek, és így vesződésük hiába való volt.

Az udvar egyik nem őrzött területén gyűltek össze. A miniszterek és katonai vezetők rezzenéstelen arccal meredtek előre, egymáshoz szólni nem szóltak, gondolatukba voltak mélyedve. Próbálták kitalálni, hogy miért hívták össze őket az éjszaka közepén, és miért kértek tőlük teljes titoktartást.

Egyetlen fényforrásuk pár égő fáklya volt, melyet a szolgálók fogtak. A tűz fénye úgy lobogott, ahogy feszültségtől vibrált köztük a levegő.

A csendbe élesen hasított a cipők kopogása, mely közeledő léptekre utaltak. Az urak megfordultak, és ahogy feltűnt előttük a várva várt alak, meghajoltak.

A sötétségből kilépett a tűz megvilágításába, és az összegyűltek elé lépett. Sötétlila, földig érő ruhája egybeolvadt az éjszaka sötétségével, arcát a kíváncsiskodók elől szintén sötétlila fátyol fedte.

Kezén, ahogy felemelte, lejjebb csúszott a selyem hosszított ujja, fehér bőre megcsillant a félhomályban. Egyetlen mozdulattal félrevonta arcát takaró fátylat és erős kontyba tűzött hajkoronájára illesztette. Vállig érő ezüst fülbevalója a mozdulatsorra megremegett.

Hwasa lágyan végigmérte az összegyűlteket és elégedetten nyugtázta, hogy minden híve eljött.

- Köszönöm, hogy eljöttetek – mosolygott. – Gondolom, van elképzelésetek arról, hogy miért hívattalak benneteket.

- Sejtésünk van, úrnő – szólt ki a tömegből egy kemény férfi hang. Hwasa töretlenül mosolygott tovább.

- Kezdtünk aggódni Önért, asszonyom. A napokban ki sem mozdult rezidenciájáról, mindig azt a hírt kaptuk, hogy pihen. Betegeskedett?

- Jól vagyok, köszönöm az aggódását.

- Az uralkodó is nyugtalan volt a napokban.

- Hát persze – szólt vidám az ágyas. Szórakoztatta a gondolat, hogy Wonshik nem tud semmit sem csinálni nélküle, hiszen mindig ő adott neki tanácsot a királyság vezetésében. A király sokat mulatozott, és költött pénzt haszontalan dolgokra, de a politikában mindig jó döntéseket hozott. Miért? Mert ő, Hwasa, ott volt mellette és ő uralkodott helyette. A király csak egy üres bábu, akit dróton lehet rángatni, de mi történik, ha nincs mellette az, aki mozgatja a szálakat?

- A nép kezd zúgolódni, amiért nem kapták meg a megígért terményt. A szárazság miatt kezd megállni a kereskedelem.

- Az uralkodó mit javasolt, mit tegyetek?

- Semmit.

- Ez aggasztó, asszonyom.

- Beszéljen őfelségével!

- Nem! – Hwasa mosolya töretlen volt. – Az uralkodó már épp eleget bizonyított nekünk. Megmutatta, hogy nem tudja a királyságot felemelni, egyre inkább a mélységbe taszítja országunkat a végtelen költekezésével és nemtörődömségével. Nincs hasznunk Wonshik királyból!

A tisztek elégedetten zúgolódtak. A nőnek igaza volt, évek óta csak fokozódott a nyugtalanság a birodalomban.

- Segítségeteket szeretném kérni – Hwasa meghajtotta fejét. – Mi mind ott voltunk, mikor a néhai Chilhyun király megerősítette az ország határait. A királyság a mi királyságunk is! Ne hagyjuk, hogy tönkre tegyék azt, amiért mi harcoltunk!

A férfiak arca elégedettséget tükrözött. Mind csalódtak a mostani királyban, úgy bánt velük, mint az utolsó szolgákkal, miközben ők irányították helyette az országot. Most jött el annak az ideje, ami hosszú évek óta nyomasztotta a lelkeket.

- Életünket és vérünket az úrnőért! – Szólt egy eltökélt hang és kéz lendült a magasba.

A hullám elindult, egyre több hang kántálta ugyanazt. Az éj leple alatt megpecsételődött az ország sorsa. Hwasa boldogan tekintett az égre. Aki mellett a nép, azé a világ. Nem az az uralkodó, kinek fején van a korona, hanem az, aki tömegek mozdít meg.

Pusztító hőség tombolt. A Nap perzselő sugarai nem kíméltek semmit és senkit, bebújt a homokszemek közé, a sziklák repedései közé, felforrósítva azokat, a fűszálakat tövig perzselte.

A tiszta égbolton vakítóan ragyogott a Nap, a szél lágyan fújta a fák leveleit, de a hőségen enyhítni nem tudott.

Az udvarban csend volt, nemesek és szolgálók néma figyelemmel izgulták az előadás történéseit, mely az uralkodót hivatott szórakoztatni. Wonshik király nevetve nézte az előadást, de örömét beárnyékolta Hwasa hiánya. A nő hetek óta feléje se nézett, hűvös viselkedése megrémisztette. Megszenvedte hiányát, hibás döntéseket hozott, a nép hangját sem tudta lecsitítani, a miniszterek kétkedve fogadták minden egyes ötletét. Bosszúsan ismerte el, hogy az ágyas meg akarta neki mutatni, hogy mekkora hatalmat és politikai befolyást halmozott fel az évek alatt.

A feldíszített kapun hirtelen dörömbölés hallatszott. Azonnal megfagyott a levegő, a jókedv elszállt. A műsor abbamaradt, a színészek összekuporogtak Őfelsége előtt, míg mindenki más a hang irányába nézett. Wonshik összehúzott szemmel koncentrált, az őt körbevevő őrök készenlétbe álltak, félig kihúzott kardjuk markolatát szorongatták; ugrásra készen voltak megvédeni urukat.

A miniszterek összesúgtak, csak pár férfi volt, ki nyugodt arckifejezéssel várta a történteket.

A kaput betörték, és katonák hada sereglet be rajta, élükön az ország legbefolyásosabb asszonyával. Hwasa félig felkontyolt hajába pillangó alakú csatokat tűzött, ajkát a szokásos módon vérvörösre festette. Fehér földig érő ruháját világoskék, ezüst szegélyes mellény takarta. Félelmet nem ismerően közeledett seregével a király elé, megmosolyogta Őfelsége megszeppent vonásait.

Senki nem lépett közbe, a miniszterek próbáltak fedezékbe vonulni, a színészek riadtan menekültek, a szolgálók sikongattak. Az uralkodó testőrei védelmezően a lázadók elé sorakoztak megállítva őket menetelükben.

- Mit jelentsen ez? – Az uralkodó körbe kémlelt, végig mérte a felfegyverzett katonákat, kik egytől egyig Hwasa jelképét viselték, nem pedig a királyi címert.

- Teljesítem a katonák akaratát, felség – Hwasa nyugodtan beszélt, mely megijesztette az uralkodót. Wonshik fején lévő koronához kapott, mint aki azt a tárgyat félti a legjobban a világon.

- Mit beszélsz?

- Felség, adja át a trónt!

Meghökkenés szelte át az udvart, mindenki a szájához kapott. A politikusok méregették a helyzetet, hogy most kinek az oldalára is álljanak, ha a szemük előtt történik egy trónfosztást.

Őfelsége egy lépést hátrált, szája elnyílt, kezével a trón felé nyúlt, hogy megtámaszkodhasson. A világ megfordult körülötte, méreg rázta át egész valóját.

- Mondd még egyszer!

- Várjuk, hogy felséged önként lemondjon. – Wonshik király hitetlenül felnevetett, úgy érezte egy rossz komédiában van. Élesen nézett ágyasa szemébe, és próbálta kitalálni, hogy honnan jött az a bátorság, amivel szembe mert szállni vele? A királlyal?

- Milyen képtelenségeket beszélsz? Esedezzetek bocsánatért, és akkor megkímélem az életeteket!

- Felséged megcsúfolta Chilhyun király nagy vívmányait! Kicsapongásaival fejetlenséget okozott, alattvalóit nyomorba taszította pazarlásával és nem ápolta a hagyományokat!

- Elég! Fogjátok el az árulókat!

- És csalt, mert eltitkolta a néhai király valódi végrendeletét! – kiáltotta Hwasa úrnő, amivel még jobban felborzolta a kedélyeket. Az uralkodó bénultan állt, katonái nem engedelmeskedtek neki, az udvar felbolydult, mint egy hangyaboly. Mint egy sarokba szorított vadállat, úgy remegett egész teste és nézett a rókaszemű nőre, aki, még mindig mosolyogva, elővette apja valódi végrendeletét és átadta a főminiszternek.

Hwasa úrnő elégtételt érzett, legszívesebben kacagott volna örömében. Bosszúszomjasan nézte a zavarodott királyt, aki felett a főminiszter, mihelyst megbizonyosodott a végrendelet valódiságán, ki mondta a végítéletet.

„Ha egy tigris bekapja a karod, ne harcolj ellene, ne próbáld kihúzni, mert csak elveszted. Told beljebb a karod és találd meg a tigris szívét, majd tépd ki!”