A Fekete Rózsa átka - 5. rész

HaNi pov~

 - C-Chanyeol! Chanyeol? - Szólítgattam a fiút, aki csukott szemmel és lehajtott fejjel ült a széken. Azt hiszem, elaludt. Mit csináljak? Elmenni nem tudok, és senki sincs, aki segíteni tudna ebben. Várjunk csak! Segítség! EunJi! Fel kell hívnom őt! Talán Chanyeolnál van telefon. De hová tehette? Mivel kabát van rajta, lehet, hogy annak a zsebében lesz. Felültem, majd odamentem az alvó emberhez, és lassan belenyúltam fekete, bőrből készült dzsekije zsebébe. Üres. A másikban nem lehet, ott a keze van. Megmozdult, mire ijedtemben ledermedve néztem az arcát. A haja rakoncátlanul lógott az arcába, és halkan szuszogott. Hey! Én a telefonját keresem. Akkor.. Néztem végig a dzsekije összehúzott cipzárján fentről kezdve. Tekintetem is lassan mozgott, mintha bármilyen zajt tudnék is vele csapni. Fő az óvatosság! Elértem a cipzár aljáig, majd a tekintetem kicsit lejjebb vándorolt Chanyeol zsebére. Felcsillant a szemem, mikor. megpillantottam benne valami tárgyat. Lassan és óvatosan belenyúltam hát a zsebébe, és megfogtam a benne lapuló tárgyat, majd óvatosan elkezdtem húzni kifelé. Ha most felkel, végem. Nagyon oda kell figyelnem, és imádkozom azért, hogy mélyen aludjon. Sikerült kivennem a telefont a zsebéből, mire hatalmas öröm fogott el, sajnos csak pár másodperc erejéig, ugyanis.. Fel akartam oldani a telefont, mire egy zár bökte ki a szemem. Ó, ne már! Mi van!? Vettem jobban szemügyre, miféle zár védi a kis kütyüt (Ami nem is annyira kicsi, mert alig fér bele a kezembe, már-már téglafon.). Ujjlenyomat leolvasó.. Most szívatsz? Nem elég, hogy olyan helyen kell nyúlkálnom, ahol cseppet sem kellemes, még ez is? És akkor ezt most, hogy oldjam meg? Most légy okos HaNi.. Egyszerűen odaillesztem az ujját és kész! De hogyan, mikor keresztben vannak a kezei? Észre fogja venni, és kitekeri a nyakamat. Nem.. Gondolkoznom kell.. De nincs más ötlet, se idő! Muszáj megpróbálnom! A telefont gyorsan belecsúsztattam a hátsó zsebembe, majd nagyon lassan megpróbáltam szétválasztani Chanyeol karjait, mire újra megmozdult, és karjait más pozícióba tette. Ezaz! Most könnyebb dolgom lesz! Óvatosan megfogtam Chanyeol kezét, miközben a másik kezemmel nyúltam a hátsó zsebembe, és önkéntelenül, de felnéztem Chanyeol arcára, hogy alszik e. Odapillantottam, és hirtelen Chanyeol figyelő tekintetével néztem szembe. Hirtelen összerezzentem, és rögtön le is fogytam, abban a pózban, fogva Chanyeol kezét. Ő is mozdulatlanul ült, mélyen a szemembe nézve. Alig pislogott csak párat.

- Te.. Mit csinálsz? - Nézett kissé szúrósan a kezünkre.

- Én..? - Gondolkoztam, de kimagyarázni magam már nem tudom. Lebuktam. - Semmit! - Engedtem el gyorsan a kezét, majd hátrafelé lépkedve mentem az ágyam irányába, nehogy meglássa a telefont a hátsó zsebemben, mert akkor végleg végem!

- Hm? - Állt fel a székről, majd nagy léptekkel, gyorsan közeledett felém, ezért én is sietősre vettem a dolgot. Gyorsan szedtem a lábaimat, mígnem az ágyba ütköztem, méghozzá olyan váratlanul, hogy hirtelen lehuppantam az ágyra az egyensúlyom elvesztése végett. Félmosolyra húzta a száját, majd az arcom felé hajolt. Alighanem több mint tíz centire volt az arcom az arcától, így suttogta nekem a következőket. - Ez pech.. Nem tudtad a kulcsot kivenni a zsebemből.. - Mondta a szemembe nézve, majd a fülemhez hajolt. - Majd legközelebb kislány.. De akkor talán majd szórakozunk is egy kicsit.. - Éreztem a meleg lehelletét, ami a nyakamat érte, én pedig csak mozdulatlanul és ijedten ültem az ágyon. Hallatszott a hangján, hogy élvezi a helyzetet, azt, hogy próbáltam szökni, de nem jött össze. Nevess csak, Chanyeol. Nem tudod te, hogy igazából nekem nem a kulcs kellett, hanem más, és azt meg is szereztem! Miután Chanyeol elmondta, amit akart, kiegyenesedett, és elindult az ajtó irányába. Az ajtó előtt megállt, majd a dzsekije belső zsebébe belenyúlt, és elővette a kulcsot, majd a zár a helyezte azt. - Öt perc és itt vagyok. - Fordította meg a kulcsot a zárban. - Ne is próbálkozz. - Csukta be maga után az ajtót, és újra bezárta azt. Hogy a fenébe oldjam fel a telefont? Így sosem tudom felhívni EunJit. Valahogy akkor is megoldom! Ki fogok találni valamit, csak még azt nem tudom, hogy mit. Gondolatomat Chanyeol zavarta meg azzal, hogy belépett a szobába. A kezében egy tálca volt, és az még volt pakolva. Egy tányér leves volt rajta, és valami szószos tészta, de igazából nem tudtam kinézni, mi az. Nem volt túlságosan bizalomgerjesztő. Chanyeol letette elém az ágyra, majd a kezembe nyomott egy kanalat. - Egyél. - mondta, majd kényelmesen leült a székre, és onnan nézett. Lassan kezdtem bele a leves kanalazásába, nem tudtam, hogy mi van benne. Megettem a levest, amin érződött, hogy egy gyors, őt perces zacskós finomság volt, amit a boltban tudsz venni. A második fogáshoz nem volt gusztusom, így még sem kóstoltam azt. - Nem eszel? - nézett rám, mikor látta, hogy nem nyúlok a pálcika után.

- Nem. - válaszoltam. - Mert te ezt megennéd? - kérdeztem kissé felbátorodva, bár nem tudom, honnan volt bátorságom hozzá így hirtelen. Válaszul csak egy mosolyt kaptam. Chanyeol felállt, és kivitte a tálcát, majd egy pohár vizet hozott be.

- Biztosan szomjas vagy. - nyújtotta oda a poharat, amit én gondolkodás nélkül elvettem, és kiittam a tartalmát, mivel a leves egy kicsit sós volt. Nem telt bele egy perc, iszonyatosan elkezdtem szédülni, majd minden elsötétült.. Lassan kezdtem el nyitogatni elnehezült szemeimet, végre magamhoz tértem. Hány óra lehet? Dörzsölgetem a szemeimet, de mivel nincs kirakva óra, így nem tudom meg. Biztosan este van, mert a pici, berácsozott ablakon nem szűrődik be fény. Ezek szerint az a szemét valami gyógyszert keverhetett a vizembe. Megint ott alszik a székben. Ch.. Egyszerűbb, ha begyógyszerezed a lányt, te meg nyugodtan alukálgatsz? Nem sokáig! Gondoltam, hogy felállok, és jól pofán vágom a párnámmal, de akkor eszembe jutott.. Elkezdtem a hátsó zsebemet tapogatózni. Még megvan a telefonja! Húztam elő a zsebemből a hatalmas kütyüt, majd odalopakodtam az alvó fiúhoz. Az egyik keze a csuklójánál a combján pihen, a másik a kabátja zsebében melegszik. Mivel kisebb nyitott lábakkal ül, a keze kissé lefelé lóg. Nem hiszem el! Már megint!? Chanyeol, miért nem tudod a kezedet más helyre rakni? Most megint vagy megfogom a kezét, hogy ráillesszem a telefonra, vagy a telefont teszek valahogyan ODA.. Mivel fenn állt annak a veszélye, hogy Chanyeol felébred, gyorsan kellett döntenem. Letérdeltem, és megpróbáltam a telefont valahogyan odailleszteni az egyik ujjához. Nem tudtam, hogy csináljam, így a kezéhez közel, a combjára tettem a telefont, és lassan kezdtem el csúsztatni lefelé, az ujjai irányába. Na ha most felébredne, félre értené a helyzetet az tuti. Folyamatosan az arcát nézem, ha a legkisebb megmozdulást is látom, leállok. Odaértem az ujjaihoz, de azok lefelé néztek, így kénytelen voltam megfogni az egyik ujját, és ráhelyezni a mobil kijelzőjére. Kérlek Istenem, csak add, hogy sikerüljön! Rátettem az ujját, ami feloldotta a zárat. Ezaz! Vettem magamhoz a készüléket, most már izgatottan, és gyorsan befeküdtem az ágyba. A takarót magamra húztam, és elkezdtem pötyögni EunJi számát. Leellenőriztem, majd felhívtam a számot. Kicseng. EunJi, vedd fel kérlek! Miközben azért imádkoztam, hogy felvegye, meghallottam a hangját.

 - Lee EunJi. – szólt bele.

- EunJi! - örültem meg. - HaNi vagyok – próbáltam érthetően, de suttogva beszélni, nehogy Chanyeol meghalljon.

- Mi történt?! – emelte fel a hangját EunJi. – Mit jelentsen az, hogy él még? Miért vette fel a telefonodat egy férfi? Te most szórakozol velem? Mert ha igen, akkor elmondanám, hogy ez egy igen rossz vicc! - idegességet véltem felfedezni a hangjában. Ez azt hiszi, hogy szórakozok vele?

- Figyelj már rám! Nincs sok időm, ha észreveszi, hogy elloptam a telefonját, bajban leszek. - gondoltam bele kissé a következményekbe.

- Kinek? – vágta rá rögtön értetlenül EunJi.

- Chanyeolnak. Ő vigyázz rám, de bealudt. De ez most nem lényeg!

- Hol vagy? - kérdezte türelmetlenül.

- Nem tudom – sóhajtottam egy hatalmasat. – Város szélén lehetünk. Erdő van mellettünk és ez valamilyen bár. DaeHo hozott ide, de megsérült a lábam, nem tudok elmenni. EunJi, segíts! Kértem kétségbeesetten a barátnőm segítséget. Ha valaki, ő tud segíteni rajtam.

- Hívom a rendőrséget – hallottam Baekhyun hangját, bár kicsit torz volt. Azonnal lebeszéltem arról, hogy hívja a rendőrséget. Ki tudja, mi folyik itt még a táncos lányok futtatásán kívül. Akár emberkereskedelem is lehet a dologban. Ha rájuk hívná Baek a zsarukat, tuti rájönnének, hogy az én kezem van benne, és kinyírnának, de ezt nekik nem említettem meg, inkább ezekkel a szavakkal magyaráztam meg.

- Túl lassúak lennének. Mire kiérnek, ki tudja, mi történhet. Én… nagyon félek – csuklott el hirtelen a félelemtől a hangom, mivel felerősödtek bennem az elmúlt pár nap eseményei.

 - Pontosabb leírást nem tudsz? – hallottam újra a fiú hangját.

- Nem. - ráztam a fejemet. - De az erdő az biztos. És ez egy bár. De túl sok mindent nem tudok róla.

- Ezzel nem sokat segítesz. – mondta EunJi, majd egy nagyon rövid idő után megszólalt. Talán eszébe jutott valami, azért hallgatott. - Körülbelül hol láttad a Holdat? - tette fel a kicsit sem odaillő kérdést.

- Miért fontos ez? – Fújtam ki a bennem lévő összes levegőt. Elraboltak, és ő a Holdról kérdezget. Megáll az eszem. – Kissé nyugat irányába. De most mennem kell! - mondtam, mikor hirtelen zajt hallottam a folyosóról beszűrődni, egyre közelebb a szobához. - Kérlek, segítsetek! - nyomatékosítottam a segélykérésemet újra.

- Megtalálunk! Tarts ki! - Ezek voltak az utolsó szavaik, mielőtt kinyomtam volna a telefont. Kicsit megnyugodtam, hogy tudtam beszélni EunJival. Biztosan tudnak nekem segíteni. Ahogy EunJit ismerem, meg fog keresni engem! Biztatgattam magamat, mikor hirtelen valaki lerántotta rólam a takarót. Hirtelen összehúztam magamat, és a telefont magamhoz szorítottam, próbáltam elrejteni. Chanyeol nézett rám mérgesen.

- Ez meg mit keres itt? - vette észre nálam a telefont, majd szinte kitépte a kezemből, majd elkezdett benne kutakodni. - Kit hívtál.. - fordította felém a telefont, amin EunJi száma rajzolódott ki. - Kérdeztem. Ki a francot hívtál? - Kiabálva csapott az asztalra, miközben hozzám közel hajolt. Nagyon megrémültem a kiabálás hallatán, olyan szinten, hogy reszketve ültem, és a szavak a torkomon akadtak. Ha akartam volna sem tudtam volna válaszolni. Nézett egy darabig, hogy válaszolok e, majd mikor látta, hogy reménytelen, kiviharzott a szobából, és bevágta maga után az ajtót. Azt hiszem, most megy a főnökhöz, és elmondja neki! Akkor nekem annyi! Most kezdhetem ásni a síromat, mert itt fogok meghalni, ebben a lepukkant bárban. Valaki félbeszakított, mivel éppen a zárban matatott a kulcsával. Chanyeol lépett be, immáron kicsit talán nyugodtabb állapotban. Mögötte az orvos lépett be a szobába. Senki sem szólt egy szót sem, a hangulat fagyott volt. Chanyeol az ágy végében állt, és nézte, ahogyan az orvos teszi a dolgát, ahogy a kötést veszi le a lábamról, és nézegeti azt.

- Hm! - húzta a szemüvegét kicsit lejjebb, az orra irányába. - Nagyon gyorsan, és szépen gyógyul. Most már nem ártana, ha járkálgatna a kisasszony. - ha tudná doktor úr.. Ha tudná.. Belül kuncogok. - Ha így folytatja, pár nap, és táncolhat. - nézett Chanyeolra, aki keresztbetett kézzel állt, és bólintott a doktornak. - Adok még egy injekciót, a gyorsabb gyógyulás érdekében. - vett elő egy injekciós tűt kis kézitáskájából. Injekció? Dehogy ad nekem injekciót! Elkezdtem mocorogni, mire Chanyeol nyugalomra intett. Az orvos beadta, amit egy felszisszenéssel díjaztam. - Két nap múlva táncolhat, de addig még pihenjen. - lépett ki a két férfi a szobából. Nagyszerű.. Én nem akarok táncolni, és nem is fogok! Chanyeol mosollyal az arcán tért vissza.

- Halottad? - lépett közelebb vigyorogva. - Két nap! - suttogta kissé gúnyosan. - Jah, és főnök üzeni, hogy egy óra múlva bemutatód lesz. - mikor megemlítette a főnökét, megijedtem. A telefonálós incidens jutott eszembe. - Megnyugodhatsz, nem köptelek be. Bárkit is hívtál.. - fordított nekem hátat. - Nem fog megtalálni. - te azt csak hiszed! EunJi meg fog találni! Gondolatban veszekedtem vele, de bátorságom nem volt hozzá, az előbbi kirohanása miatt. - Apropó. Vedd fel ezeket. - Dobott oda megint egy adag kissé hiányos ruhadarabot, amit az előbb hozott be. - Ebben fogsz vizsgázni. Egy óra múlva itt leszek. - mondta, majd kilépett az ajtón. Nincs más választásom, ha életben akarok maradni, muszáj alkalmazkodnom addig, amíg el ne jönnek értem. Belebújtam a ruhába, amit Chanyeol adott: egy fűzőszerű felsőrészt, egy miniatűr szoknyát, egy combfixet és egy magas sarkú cipőt. Úristen. Ebben kellene táncolnom? Kishíjján kint van belőle a hátsóm, a mellem pedig szinte kiesik belőle. Ez egy vicc, ugye? Kulcs csörög a zárban, Chanyeol belép.

- Látom felöltöztél. - nézett rajtam végig. Szinte olvastam a gondolataiban. - Gyere. - ragadta meg a karomat kissé zavartan, majd egy hatalmas szobába vezetett, ahol egy színpad állt. Két férfi volt még bent rajtunk kívül, akik rögtön rám szegezték tekintetüket. Nem győztem magamat takargatni, olyan gáz, hogy ilyen cuccban kell lennem. - Menj fel és táncolj. - lökött a színpad felé a karomnál fogva, majd odament a másik kettő mellé. Én meg sem moccantam, lefagytam.

- Gyerünk kislány. - szólt a mély hangú, fukszos csávó, akinek szivar lógott ki a szájából. Azt hiszem, ő a főnök. - Dönthetsz a sorsodról. Most derül ki, hogy táncos leszel, vagy.. - mondta a második lehetőséget. - örömlány. Ajánlom, az előbbit válaszd! Mert úgy nekünk is jobban tejelsz. - suttogta a második mondatot a társának, majd elkezdtek nevetni. Nem tehetek semmit ez ellen, így elindultam felfelé a színpad lépcsőjén. Éreztem magamon a mocsadékok tekintetét, de nincs más választásom..