Szerelemről szó sem volt - 9. fejezet

Túléltem. Nem is volt annyira vészes. Jó, rendben, borzalmas volt. Életem egyik legrosszabb pillanatának egyike. Eddig.

- Na, mi volt? – karolt belém Yumi, mihelyst meglátott az aulában. A fiúk szétszéledtek, nem is tudom, na meg nem is érdekelt, hogy hova mentek, én meg csak álltam a földszint kellős közepén és vártam. Hogy mire? Talán csodára.

Fáradtan ránéztem Yumi sötétbarna hullámos hajkoronájára, az egyik tincsért nyúltam és meghúztam. Yumi feljajdult és elcsapdosta a kezemet.

- Mondj már valamit!

- Elmondtam mindent, amit tudniuk kellett – sóhajtottam egy nagyot és a vállára hajtottam a fejem. – Nem volt olyan rossz a helyzet, csendben végig hallgattak, aztán az egyik megkérdezte, hogy hány éves vagyok.

- És?

- Megmondtam neki, erre meg kijelentette, hogy, idézem, ne már. Mindenki felmordult, hogy fiatalabb vagyok tőlük, igazából semmi normális mondatot nem értettem ki.

- Tényleg? – nevetett fel Yumi. Én nem találtam valami viccesnek a dolgot.

- Kifelé menet azért még meghallottam, hogy őrültnek neveznek. És tudják, hogy én estem be az ajtón.

- Akkor rám is emlékeznek! – szisszent fel, majd megnyugtatóan a fejemre tette szabad kezét. – Nem vagy őrült. Csak egy kicsit hibbant.

- Köszi – szipogtam fel drámaian. – Megkérdeztem azt a gyereket, akire ráestem.

- Mit kérdeztél? – Bár nem láttam, tudtam, hogy ráncolja a homlokát.

- Hogy van e bármi baja – nevettem fel, mert így utólag eléggé hülyén nézhetett ki az a párbeszéd.

- Van?

- Nincs, de azt mondta fura vagyok.

- Ez bók.

- Mi? – néztem fel rá.

- Figyelj, kislány, ez a legnagyobb bók, amit kaphatsz tőle. Nem szidott le, nem hülyézett le, amiért goromba voltál, csak simán furának hívott. És az vagy, ne tagadd.

- Mosolygott.

- Jaj, de cuki! – Gügyögött, majd kirántotta alólam a vállát, így muszáj voltam felemelni a fejem. Szembe fordult velem, vállamra tette a kezét és mélyen a szemembe nézett. – Innen már csak jobb lesz!

- Ha te mondod – rántottam vállat, de Yumi erősebben szorított és kissé megrázott.

- Nem, Yeon Hee, jobb lesz! – Mondta erélyesebben. – Be kell vonzani a jót. Mond utánam: innen már csak jobb lehet!

- Innen már csak jobb lehet – dünnyögtem szemforgatás kíséretében.

- És most mintha élnél!

- Innen már csak jobb lehet – szedtem össze magam. Kihúztam magam, felemelt fejjel és hangosabb hangerővel újból elismételtem. – Innen már csak jobb lehet! Igaz, hogy majdnemhogy kiröhögtek a végére és őrültnek neveztek, és az is igaz, hogy sikerült Kim Minseoknál elérnem, hogy tartson tőlem és Joonmyun totál kattantnak hisz, de ennél már csak jobb lehet!

- Ámen – bólintott végül Yumi és elengedett. – Na, csajszi, gyere inni egy kávét!

Lementünk a KBS előtti kávézóhoz, ahol a hírességek szoktak lógni és rendeltünk egy-egy kávét. Yumi valami csodaturmixot kért, ami elég vészjóslóan festett, így mikor megkínált, foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy én bizony nem kérek belőle. Nem sokat törődött a visszautasítással, jókedvűen szürcsölgette azt a valamit, aminek még a színe sem tetszett. Ő azt mondta mennyei, én viszont maradtam a klasszikus felállásnál. Yumi állandóan ilyen furcsaságokat iszik, minden különlegességet kipróbál, és legnagyobb meglepetésemre eddig mind ízlett neki. Kedvencem az első koktélozásunk volt, amikor egyikünk sem rendelt koktélt, csak egy sima teát – én, a normális – és egy… máig nem tudom mit, de az étlapon kivis cseresznyés turmix állt.

Nem tehetek arról, hogy arcom kissé furcsa grimaszra húzódott, mikor letették velem szemben a darabos, pirosas-zöld, habos trutyit. „Cseresznye-kivi”? Gyomorforgató, hát még ha a tejszínt is hozzáképzeli az ember. Azon kezdtem töprengeni, hogy merre ugorjak, ha majd sugárhányni kezd a kedves kis kompozíciótól.

De Yumit nem kell félteni, mindent bevesz a gyomra, elképesztő étel – és italkompozíciókat megkóstol; hellyel-közel normális, de neki is vannak fura dolgai. Sok fura dolgai és még én vagyok az őrült. Ch…

- Hey, Music Bank producer – hallottam hátam mögött egy lágy lejtésű hangot, így megtorpantam sétámban. Nem volt muszáj megfordulnom, így is tudtam, hogy a kedves hangnem mögött maga a nagybetűs Sátán áll.

Széles mosollyal fordultam vele szembe.

- Hong Kun Woo – tártam ölelésre a karomat, mire egy pillanatra megtorpant, de tényleg csak egy pillanatra, utána töretlen mosollyal és kedvességgel a hangjában legnagyobb döbbenetemre átölelt.

- Engedj el – toltam el azonnal magamtól, mire hangos nevetésben tört ki. Amolyan sátáni kacaj volt. – Mit akarsz? - Levette haját hátra fogó hajráfját, megborzolta haját és elnöki arckifejezéssel visszaillesztette fejére.

- Csak megakartam kérdezni, hogy milyen volt a tárgyalás.

- Lezajlott – tettem keresztbe a karom.

- Továbbá figyelmeztetni akartalak, hogy nagyon jól kell teljesítened, ez lesz az év legnagyobb kampánya és bár még mindig tartom magam ahhoz, hogy szakmailag megbízhatatlan vagy, elvárom, hogy kiválóan teljesíts.

- Nem vagy sem a főnököm, se senkim, hogy így parancsolgass. Én meg tudod mit várok el tőled? Hogy végre békén hagyj! De az is megtenné, ha levennéd azt az undok hajpántot.

- Hagyj békén – takarta el azonnal a fejét, mintha megvédhetné azt a nyomorult műanyagot.

- Irigy vagy Kun Woo amiért én kaptam ezt az ügyet.

- Persze – bólogatott bőszen és ismét megvillantotta tehetségét a nevetésben. Valahogy így hangzott: ha-ha-ha. Gyerekriogató.

- Van más is?

- Ma esti összejövetel a sarki étteremben, ne késs. – Furcsán nézett rám. – Jaj, te nem is jössz, ne haragudj! Elfelejtettem.

- Attól, hogy fizeted a főnökeid vacsoráját, nem leszel jobb a szemükben, ehhez tudás és tehetség kell, amit nem lehet megvásárolni.

- Nem, tényleg nem lehet. De miért bánt téged az, hogy jóban vagyok a feletteseimmel? – Vigyorgott szélesen, ami inkább vicsorításhoz hasonlított. Unottan az égre néztem.

- Érezd jól magad, nekem vissza kell mennem a stúdióba, tudod, valaki dolgozik is, de ez ne vegye el a kedvedet –Hiéna mosolyomtól nem riadt vissza.

- Ja, hogy még neked további munkáid is vannak – tettetett elismerést. Eszembe jutott a friss demó és egy duett, amit a nyakamba varrtak.

- A producer számára a legfontosabb, hogy vállalja a pluszfeladatokat – kacsintottam és elindultam előbbi célomhoz.

Fáradtan csuktam be magam mögött a tömör faajtót. Felnézve az ügynökség üvegkupolájára láthattam, hogy már besötétedett. Nehéz volt ez a nap, örülök, hogy végre vége. Nem panaszkodtam volna, ha tovább húzzák a szabadságomat, de hát ideje visszatérni a pörgésbe, na meg imádom a munkám. Mindig feldobódom a kihívásoktól, ilyenkor pörgök ezerrel, de most tényleg úgy érzem, hogy sok volt mára. Ígyis még csak most kezdődik az igazi munka remélhetőleg kevesebb incidenssel.

Cipőm kopogása hangosan visszhangzott a szinte üres folyosón; ahogy közeledtem a kijárathoz, úgy erősödött fel az ajtó által elnyomott zene. Megmosolyogtam a ritmust és megálltam a kis zsákutca végénél. Az egyetlen ajtóhoz fordítottam fejemet és jó ideig hallgattam a visszafogott zenét, ami még így is elég hangos volt, akkor a próbateremben mekkora hangerővel düböröghet?

Holnap körbe kell vezetnem őket és elkezdeni a munkálatokat. Talán ha nem így találkoztunk volna, ahogy, hanem normális körülmények között, akkor nem izgulnék a holnap miatt. Bár ha jobban belegondolok ez a jófajta izgalom, már ha létezik ilyen. Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni a forgatás, a zenefelvétel, hogy alakul majd a kapcsolatom a fiúkkal és remélem, hogy a munka végeztével nem az idegbajra fogok visszaemlékezni – mert biztos lesz sok olyan eset, miért ne -, hanem arra, hogy szereztem új barátokat, a karrierem szempontjából pedig egy ígéretes ajánlólevelet. A peches előzmények ellenére remélem, hogy valami jó fog kisülni a végére.