Szerelemről szó sem volt - 8. fejezet

Első dolgom volt a főnökhöz menni. Bekopogtam, majd választ se várva türelmetlenül beléptem. Mr. Um az íróasztala mögött pakolgatta az iratokat, belépésemre csak feltekintett és máris visszatemetkezett a dokumentumok világába.

- Nyitva van, kérem, fáradjon beljebb! Áh, csak te vagy az Yeon Hee, gyere és ülj le!

- Kérnem kell valamit! – Álltam meg az íróasztala előtt teljesen figyelmen kívül hagyva az „enyhe” célzást. Mr. Um rákönyökölt az asztalra és rám emelte fáradt tekintetét.

- Mit szeretnél, hogy csak így betörtél?

- Az EXO tevékenységeinek a megbeszélését halasszuk el két órával.

- Miért?

- Mert nekem sürgős dolgom van és –

- Kim producer, ez nem így működik! – Vágott a szavamba Mr. Um. – Kérem, legyen tisztában a munkahelyi szabályzattal és követelményekkel! Meg van adva a tárgyalás pontos időpontja, nem lehet ide-oda tologatni csak azért, mert dolga van. Egyébként is milyen dolgod? Az a dolgod, hogy bemutatkozz a csapatnak és ismertesd velük a követelményeket és elképzeléseket, mi ez a hirtelen váltás?

- Nem megy magának ez a szidás – ingattam a fejem. – És ha már itt tartunk, nem volt arról szó, hogy hamarabb berendelik az egész csapatot!

- Ezt honnan tudod? Most akartam neked szólni.

- Yumi már értesített – húztam el a számat az alig pár perce történtekre gondolva. – Pontosan ezért kérem az elhalasztást! Kell nekem még két óra felkészülési idő, ráadásul még nincs befejezve az egyik énekesnő felvétele, ott kell lennem segítkezni!

- Nem kell a hiszti, nem vagy már kisgyerek – csitított felemelt kezekkel. Hátra dőlt és emésztgette a hallottakat. Magamban szurkoltam, hogy megadja az engedélyt. Nekem szükségem van egy kis pihenésre és arra, hogy feldolgozzam az eseményeket. Sokkot kaptam, nem bírok velük találkozni ezek után, Suho önelégült arcát nézni, na meg, hátha halványodik bennük ez a förtelmes beégés. Rossz emlékek, tűnj innen!

- Na? – sürgettem a döntéshozatalban; rátámaszkodtam az íróasztalra, onnan figyeltem, ahogy Mr. Um homloka ráncokba szalad.

- Adok neked egy órát, egy perccel se többet, de csak azért, mert így is megváltozott az ütemterv! Nem fogsz nekem rossz benyomást kelteni az ügynökségünkre és rám nézve, ezért csipkedd magad és azonnal láss hozzá ahhoz a fontos dologhoz!

- Ön mindig megért engem! – tettem a szívemre a kezem. Mr. Um csak legyintett, jelezvén, hogy mehetek, közben telefonhoz nyúlt az időpontváltozás miatt.

Vigyorgó fejjel fordultam meg és léptem ki az iroda ajtaján. Kaptam egy leheletnyi időt, hogy összekaparjam magam. Először is Yumihoz mentem – szigorúan csak azután, hogy alaposan körülnéztem, nem akarok összetalálkozni semmilyen váratlan látogatóval. Tudtam, hogy Yumi a várószobában lesz, bár csak mi neveztük így, pontos megnevezése nemigen volt a helynek. Ott szoktak tanyázni az éppen semmidolgunknincs emberek, akik leülnek a kanapéra egy csésze kávé társaságában és pihenés céljából bámulják a tévét, vagy esetleg újságot olvasnak.

Berontottam hát, én, a rendbontó és villámokat szóró szemekkel legkedvesebb barátnőmet kerestem. Hamar meg is találtam, ott kuporgott az egyik sarokban újságot olvasva, a pultra feltett lábakkal. Elefántokat megszégyenítő léptekkel odatrappoltam és kikaptam kezéből az újságot, mire szemrehányóan rám nézett, de ahogy megismert, próbált minél kisebbre összezsugorodni.

- Te álnok!

- Én? Már vezekeltem a bűneimért, miért vagy itt?

- Eltoltam a konferenciát egy órával később.

- Nagyszerű! – Bólogatott bőszen, mire rácsaptam a nyakára a napilappal. – Hé!

- Csakhogy minden papírom a dossziéban volt és mond, látod nálam? – Tártam szét a karomat, a hatás kedvéért még forogtam is egyet.

- Nem? – szűkítette össze a szemét Yumi végig engem nézve. Csípőre tett kezekkel rá meredtem.

- Abban van a mai napra kellő fontosabbnál fontosabb papírjaim, a dosszié nélkül nem tudok helyzetjelentést tartani a bandának.

- Mert hol van?

- Reggel még nálam volt – néztem rá nyomatékosan. Yumi elgondolkozott, láttam rajta, hogy nem érti mire akarok kilyukadni, aztán felcsillant a szeme, száját eltátotta és mint egy partra vetett hal, úgy tátogott levegő után kapkodva. – Igen, jól gondolod.

- Te voltál olyan szerencsétlen és elhagytad a mappát?

- Én? – Az agyam eldobom, még én vagyok a hibás! – Nem is emlékszem, ki volt az, aki előállt azzal az ötlettel, hogy lessük meg őket, ki hurcolt oda és ki nyitott be? Áh, tudom már, te! – Micsoda blamé lenne, ha itt kapnék agyvérzést.

- És mit akarsz tőlem? Oda kísérlek, ha ez minden vágyad –húzta fel nemtörődöm stílusban a vállát Yumi.

- Én még a közelébe sem megyek, nincs az a pénz, hogy arra a részlegre tévedjek!

- Akkor? – Hiéna mosolyomat meglátva azonnal felugrott a székről. – Nem!

- De bizony!

A mosdóhoz vezetett utam, miután elküldtem Yumit. Szerencsémre épp nem volt senki a wc-ben. A tükör elé sétáltam és mélyen belenéztem saját szemembe. Most akkor mit mondjak? Áh, mindegy, nem is töröm inkább rajta az agyam, majd rögtönzök valamit. Nem jó, nem jó, nem jó, Kim Yeon Hee, ne légy már ennyire amatőr!

Megnyitottam a hideg vizet és megmostam az arcomat, persze ezután újra kellett sminkelnem. Kontyomat kibontottam, inkább hagytam, hogy hajam vállaimra omoljon. Ingem ujját felhajtottam a könyökömig és bíztam abban, hogy ez az apró változás elegendő lesz arra, hogy ne jusson olyan hamar eszükbe a mai látogatásom. Nagy levegőt vettem és a stúdióba indultam, ahol már ott várt a fekete mappa, rajta egy sárga post-ittel, miszerint gyáva alak vagyok és mondjak neki köszönetet. Hah, még mit nem! Összegyűrtem a papírfecnit és kidobtam a kukába.

Nagyon nem akartam, hogy eljöjjön ez a pillanat, még így is, hogy elhalasztottam egy picit. Remegett a lábam, a szám kiszáradt, tenyerem izzadt… komolyan, mint mikor állásért jöttem jelentkezni.

Nagy levegőket vettem, ezzel egyfajta relaxációs gyakorlatot végrehajtva, de felesleges volt, mert nem segített. Ott ültem az asztal szélénél, szinte legelöl és csak a híres bandára vártam. Késnek. Már hat percet és egyre idegesebb vagyok.

Nagy sokára kinyílt a terem ajtaja és belépett kilenc fiatal férfi. Most nem melegítőben voltak, hanem farmerban és ki ingben, ki pedig pólóban. Rögtön a második személy, aki belépett a terembe, Joonmyun volt és ahogy meglátott, szélesen elmosolyodott, erre én mit csináltam? Elkaptam a tekintetem és szigorúan az asztallapra koncentráltam. Szemem sarkából érzékeltem csak, ahogy leülnek, pár szót váltanak még, majd végleg elhalkulnak, ahogy a menedzserük is elfoglalja helyét pontosan velem szembe.

- Rendben, akkor kezdjük! – Csapta össze a tenyerét az egyik munkatársam felállva a helyéről. Bemutatkozott, mondott pár mondatot magáról, a munkájáról, közben próbálta kicsit fényezni az ügynökséget. Az EXO menedzsere megköszönte, eszközölt egy rögtönzött bemutatkozást, a tagok elmondták a nevüket és Mr. Hong megköszönte a lehetőséget, hogy itt lehetünk, továbbá eredményes és jó munkát kívánt. És itt elérkezett az én szerepem.

Lassan felálltam, a mappát komótosan kinyitottam, lapozgattam egy kicsit, majd vissza a megfelelő oldalra. Végül összeszedve minden bátorságomat meghajoltam.

- Köszöntök mindenkit, Kim Yeon Hee vagyok, az EXO tevékenységeihez kirendelt producer – És felnéztem. Az asztalnál ülők kissé előre dőltek köszöntésképpen, végül mindannyian rám néztek. Láttam az arcokon meglepettséget, elgondolkozást, semlegességet, reményt és bizalmat.

Mindenkin elidőzött a tekintetem pár másodpercre, végül Joonmyunon állapodott meg. Arcán szelíd mosoly terült szét, kényelmesen hátradőlve a széken nézett rám. Volt valami… bizalomgerjesztő abban a szempárban, így hát nagy levegőt vettem és nekikezdtem a mai összejövetelünk céljának megmagyarázásának.

- Ennyi lenne – csuktam be végezetül az irattartót és kérdőn körbenéztem. – Van valakinek bármilyen kérdése a továbbiakban?

Egy kéz lendült a magasba, ha jól rémlik a Sehun gyerek jelentkezett kisiskolás módjára.

- Igen? – néztem rá, mert úgy tűnt, magától nem fog megszólalni.

- Hány éves vagy? – Ahogy feltette e roppant fontos kérdést, elégedetten hátra dőlt. Kissé megrökönyödve néztem rá, majd Mr. Hongra. Oké, erre nem voltam felkészülve.

- Öhm… Huszonegy – mondtam zavartan, mire Sehun álla leesett és előre dőlt, hogy jobban rám lásson. A teremben hirtelen zúgolódás vette kezdetét.

- Fiatalabb vagy nálunk? – Kerekedett ki a szeme, majd szinte csalódottan visszagörnyedt. – Ne már…

- Mi? – Bukott elő belőlem nagy sokára. Most azt mondta, hogy ne már? Mi ne már? Mi a baj a korommal?!

- Kim producer még fiatal, de szakmán belül elképesztő teljesítményeket ért el elég rövid idő alatt, szakmai tudásában nem lehet kételkedni – szállt azonnal a védelmemre a konferenciát nyitó férfi. Hálásan pislogtam rá.

- Olyan ismerős vagy – elmélkedett csendesen egy másik, ha jól tudom a szív alakú szájáról és nagy kerek szemeiről, akkor Dyo Kyungsoo.

- Nem volt alkalmunk eddig találkozni… szerencsére – tettem hozzá halkan, de vissza! Ez nagyon nem jó, mikor fordult ekkorát az egész?

- Más egyéb kérdés, ami a munkát érinti? – Állt fel a menedzser is, körbenézett, de választ nem kapva összecsapta a tenyerét. – Akkor köszönjük szépen, további sikeres és könnyed munkát kívánok mindenkinek!

Kifelé menet azért még hallottam, ahogy valamelyik oda súgja társának, hogy „Tudom ki ő! Az őrült csaj! Aki beesett az ajtón!” Ezt megkaptam… Csak tudjam meg, melyik nevezett őrültnek!

Kifelé menet gyorsan elkaptam a fekete hajúnak a karját, aki meglepetten nézett le rám.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni a múltkori miatt. Remélem, nem fáj semmid – egy pillanatig nem reagált, majd mikor koppant neki a dolog szélesen elvigyorodott.

- Ja, hogy az! Nem történt semmi.

- Biztos? Nem fáj semmid?

- Nem – rázta meg a fejét. – Szerencse, hogy ott voltam, nem törted össze így magad.

- Szerencse? – Nevettem fel. Még hogy szerencse… - Voltál kivizsgáláson? Ha nem, akkor azonnal menjünk a kórházba!

- Minek? – nézett rám összezavarodva, talán még lépett is egyet hátra. – Nem kell, mondtam, hogy jól vagyok.

- Tuti? Csak mert az állásom múlik az egészségeden…

- Mi? – nézett rám meglepetten, majd elnevette magát. – Már azt hittem ennyire féltesz.

- Féltem a munkámat.

- Fura vagy – mosolygott és kilépett az ajtón. Ott maradtam egyedül a teremben a gondolataimmal. A srác jól van. Kim Minseok szerint szerencse, hogy pont ő rá estem.