A Fekete Rózsa átka - 12. rész

EunJi pov ~

Ott álltam előtte készen állva arra, hogy felveszem a harcot, de mikor rám nézett, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Fekete szeme minden fényt elnyelt, de semmit sem eresztett ki magából; tekintetében őszinte kíváncsiság csillogott. Egy pillanatra megláttam a tetoválásoktól és piercingektől mentes srácot, és ez meghökkentett.

- Mit akarsz? – csöppentem vissza a valóságba. Mély hangja nem is gúnnyal volt teli, hanem inkább érdektelenséggel. Felvont szemöldökkel nézett rám, füléből kihúzta a fülhallgatót és várakozóan támasztotta az oszlopot. Hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, még azt is elfelejtettem, hogy miért is állok előtte. Teljesen összezavarodtam és megijedtem ettől. Végül összeszedtem magam, mosolyt erőltettem az arcomra és felnéztem a nálam egy fejjel magasabb fiúra.

- DaeHo? – kérdeztem végül, mire csak bólintott és türelmetlenül rálesett a karórájára. Márkás darab. – Lee EunJi vagyok. Csak azért jöttem, hogy bemutatkozzak, mert a legutóbbi gyűlésen nem volt alkalmam ezt megtenni.

- És ez engem hol érdekel? – Kérdezte mogorván. – Te ismersz, most már én is, minden szép. Végeztünk?

- Nem láttalak még az iskolában; új vagy? – Folytattam tovább a beszélgetést.

- Semmi közöd hozzá.

- Ha új vagy, akkor szívesen körbevezetlek. Tegnap is kerestelek, de nem voltál itt.

- Ha csak bemutatkozni akartál, és ezen már túlestünk, akkor miért vagy még mindig itt? – Nézett rám unottan. Látszólag nagyon nem vágyott a társaságomra, és ezzel jó érzéssel töltött el.

- Miért jelentkeztél a Fekete Rózsába? Ismersz ott valakit? Az ott lévők elég furcsa fazonok, remélem te nem vagy ez a befelé forduló típus.

- Miért kérdezel ennyit?

- Nem ér kérdésre kérdéssel válaszolni! – Mutattam rá vigyorogva. – Azt hiszem te nem vagy az a barátkozós típus.

- Honnan gondolod ezt? – Nézett rám kikerekedett szemekkel, eljátszva azt, hogy meglepődött. Sikerült elnyomnom egy fintort és egy jó kis beszólást, de még idejében elnyomtam magamban.

- Én lehetek a barátod.

- Jópofa vagy kislány, de ne akarj velem barátkozni. – Ellökte magát a faltól és elment mellettem. Gyorsan utána indultam és felvéve az ő tempóját, mellette maradtam.

- Sajnálom, ezt nem te döntöd el. Amúgy is, az embernek nem jó, ha nincsenek barátai. Nem lehetsz mindig egyedül, társas lények vagyunk!

- Nem vagyok egyedül.

- Igazad van, Amerika térképe biztos jó társaság lehet a bőrödön. – Húztam el a szám, mire egy pimasz mosolyt villantott. – Mi az ott? Nem tán egy aprócska mosoly? – Mutattam az arcára. – Váó, ez igazi teljesítmény! Pár perce beszélünk és már láttalak mosolyogni. Nem mindenki mondhatja el ezt magáról.

- Voltaképpen mit is akarsz? – Állt meg a szekrényénél és a zárral bajlódott. Míg bénázott, volt időm megfigyelni a kódot. Kinyitotta a szekrényét és könyveket kezdett a kezébe venni.

- Arra gondoltam, hogy a következő gyűlésen mesélhetnénk magunkról. A többiek már belegyeztek.

- Nem hiszem, hogy meg tudtad győzni őket. – Csukta be a fémet, majd ismét elindult. Pontosabban indultunk, mert természetesen vele tartottam.

- Ne félts engem, jó meggyőző képességgel rendelkezem. – Mosolyodtam el büszkén, mire csak gúnyosan megrázta a fejét. – Sajnos eggyel kevesebben leszünk, mert a barátnőm nem tud eljönni. – Dobtam be az aduászt. Egy pillanatra megtorpant, majd tovább indult.  – Gondolom, már ismered: Jang HaNi.

- Rossz a név memóriám.

- Szerintem nem. – Cövekeltem le a folyosó közepén, mire visszanézett rám. Pár percig farkasszemet néztünk egymással, majd oldalra döntöttem a fejem. – Majd még találkozunk. Szia! – Jobbra fordultam és beléptem az osztálytermembe, pont akkor, mikor a megszólalt a csengő, jelezve azt, hogy véget ért a szünet.

Óra után összefutottam pár klubtaggal és megint felvettem azt az ötletemet, hogy ne csak olvassunk és üljünk bambán, hanem mondjuk, kommunikáljunk egymással. Válaszként csak hat lenéző szempárt kaptam, így jobban láttam nem elrontani az életemet azzal, hogy veszekszek velük. Nem is lenne célszerű, DaeHo miatt.

DaeHot megint nem találtam sehol, gondolom nem akart velem összefutni. Hah! Nem ismer még engem!

Következő szünetben a tető felé vettem az irányt. Nem sokan szeretnek erre felé menni, sőt, ami azt illeti nem is szabadna. Azt hinné az ember, hogy egy modern iskolában gondosan elzárják a tilos helyeket a diákok elől, de ez nem mindig igaz. Hiába van ráccsal elzárva és lakattal erősítve a kifelé vezető út, a rács el van mozdulva a helyéről és az így keletkező kisebb lyukon simán átbújhat az ember.

Sokszor van, hogy kijövök ide, ha egyedül szeretnék lenni, de volt már rá példa, hogy HaNi vagy Baekhyun velem tartott.

Kabátomat összébb húzva lapultam a falhoz, hogy kényelmesen átférhessek a lyukon. Itt a tetőn a hideg szél szabadon járkált, nincs, ami felfogná.

Céltudatosan lépkedtem a tető széléhez, hogy ott szokásom szerint felkönyököljek a betonkerítéshez és kedvem szerint bámészkodhassak, meg gondolkozhassak.

Megdöbbenve álltam meg, mikor észrevettem egy alakot. Mosolyra húzódott a szám, majd mellé sétáltam.

- Ez az én búvóhelyem.

- Volt. – Nézett még mindig a távolba DaeHo. Fekete haját a szemébe fújta a szél, kapucnija viszont állta az ellene indított támadást. Zsebre tett kézzel álldogált, kabát nem volt rajta.

- Ez az egyetlen hely ahol egyedül lehet lenni. Jobban belegondolva nem csodálom, hogy rátaláltál. – Felálltam a kerítéshez támasztott faládára, majd ráültem a kerítésre. A hideg betontól védett a kabát; félig kitekeredve néztem az előttünk elterülő várost. Így maradtunk egy darabig, majd DaeHo egy szál cigit húzott elő a zsebéből, majd azt a szájába helyezte. További kutakodás után öngyújtott vett elő, de akárhányszor próbálta meggyújtani, a kis készülék nem működött. Idegesen hajította el messzire, és a kis fém leérkezését kisebb koppanás jelezte.

Elmosolyodtam szerencsétlenkedésén, majd a belső zsebemből előbányásztam a saját öngyújtómat. Meggyújtottam a még mindig szájában pihenő cigarettát és visszamélyesztettem az öngyújtót. DaeHo meglepődve nézett végig rajtam, majd ismét pókerarccal biccentett.

- Dohányzol? – Fújta ki a füstöt.

- Már leszoktam.

- Mikor?

- Egy-két éve – válaszoltam az arcát tanulmányozva. Volt nekem is dohányzós korszakom, de mikor elköltöztem, véglegesen lemondtam róla. Beláttam, hogy nem kell tönkre tennem a tüdőmet ahhoz, hogy jobb fejnek tartsanak. A cigitől csak rossz emlékeim támadnak.

- Kérdezhetek?

- Nem fogsz leszállni rólam, igaz? – nyomta el idegesen a csikket a fiú.

- Mikor varrattad magadra az első tetoválásodat? – Kérdésemre felhúzta a piercinges szemöldökét, majd gondolkozóba esett.

- Nem tudom. Régen volt.

- Az ember emlékszik az „elsőkre”. Szóval? Mennyire régen?

- Öt-hat éve. Csak egy koponya volt a bokámon. – Állam a betonon landolt és csak nagy nehézségek árán tudtam onnan felvakarni. Öt-hat éve?! Jó, mondjuk, nem tudom, hogy most hány éves, de akkor lehetett vagy tizenegy. Te jó ég! Jó fiatalon kezdte! – Meglepődtél? – Húzta gúnyos mosolyra a szája sarkát.

- Hát nem erre számítottam. – Vallottam be. – És mit szóltak hozzá?

- Semmit. Nem szólhattak bele – keményedett meg a tekintete. Ez az állapot nem tartott sokáig, hisz szinte azonnal könyökéig feltűrte az ingje ujját és felém fordult. Érdeklődve néztem rá, majd a karjára. Bőrét vágások tarkították, volt, amelyik még frissnek látszott. Bal kézfejétől kusza minták húzódtak, majd tűntek el ruhájának takarásában. Jobbján kínai írásjel ékeskedett, ami egy skorpió farkától rajzolódott ki. Ujjammal az írás felé böktem.

- Ez mit jelent?

- A nevemet.

- Értem. – Néztem tovább a felfelé tartott tenyerét. Ujjai kecsesek voltak, abszurdan finom vonásai voltak fiú létére. Kisebb hegek, horzsolások csúfították bőrét.  Bőrkarkötője kopott volt, a gyűrű, amit viselt értékesnek látszott. Furcsa egy figura, az biztos. – A nyakadnál mi van? – Néztem fel rá. Elhúzta a gallérját, így nagyobb rálátásom nyílt nyakát beborító rajzra. Bonyolult volt, de nem annyira, mint a karjánál lévő. Kivettem egy zsebórát, iránytűt és pár rózsát. – Tetszik. – Választ nem kaptam; visszahúzta az ingjét s megigazította magán a ruhát. Az egész lénye veszélyes, sugárzik róla, hogy a kemény maghoz tartozik, mégis vonz hozzá valami. Nem szabad. Egyszer már megjártam, és egy életre megtanultam, hogy az ilyenektől jobb távol lenni. Még sem tehetek ellene semmit. HaNi miatt meg muszáj a közelében lennem.

- Elnézést! – Lendítettem magasba a karomat. A táblánál lévő tanár megfordult, majd jelezte, hogy mondjam.  – Nem érzem jól magam. Kimehetek a mosdóba?

- Természetesen. Valaki kikísérjen?

- Nem, köszönöm. – Álltam fel és elhagytam az osztályt. A folyosón síri csend volt, sehol senki. Tanítási időben egy árva lélek nem mászkált az iskolában. Csukott ajtók mögül kihallatszott a tanárok magyarázata.

Egyenesen a szekrényekhez mentem. Lépteim visszhangzottak a folyosón csendjében. Kikerestem a megfelelő ajtót és beütöttem a számkombinációt. Hangosan kattant a zár, ami miatt behúztam a nyakam és félve körbenéztem. Kijjebb hajtottam a fémajtót és elkezdtem kutakodni DaeHo cuccai között. Na, nézzük, mit rejtegetsz…

Könyveken és egy fekete bőrdzsekin kívül semmit nem találtam. Gyorsan kihúztam a ruhadarabot és áttapogattam. Belenyúltam a zsebébe, de a kezem beleütközött egy hideg valamibe. Megmarkoltam a zacskót, ami simán eltűnt a tenyerem takarásában és előhúztam. Pupilláim kitágultak, ahogy tudatosult bennem az, hogy mit tartok a kezemben.  A zacskó tartalma fehér porból állt. Nem kellett szétnyitnom és megízlelnem a tasakban lévőt ahhoz, hogy tudjam, kábítószer. Milyen elmebeteg hozz magával az iskolába drogot?! Nem fél az a szerencsétlen, hogy lebuktatják?

Visszagyömöszöltem kabátja zsebébe a zacskót, majd a másikat is átnéztem. Abban egy cetlin kívül nem volt semmi. Széthajtottam a papír fecnit és olvasni kezdtem. Nevek és hozzájuk kötve címek voltak ráírva időpontokkal. Nem hiszem el! Ez dílerkedik is? Hát barátom… Ha a bárral nem is, ezzel tuti rács mögé tudlak juttatni! Vagy legalábbis javítóba, míg kiskorú vagy.

Visszatettem a bőrkabátot a helyére, bezártam az ajtót és visszamentem az osztályomba.

- Minden rendben? – Kérdezte az órát tartó tanárunk.

- Igen – bólogattam hevesen, majd zakatoló szívvel leültem a helyemre. Most megvagy DaeHo!