Nincs kegyelem

(MUSIC CHALLENGE! Zene: Avril Lavigne -Give you what you like)

Mereven előre tekintek. Az előttem heverő kis fehér edényre szegezem tekintetem, nem látok a körülöttem levőkből semmit sem. Már semmi érzelem nincs bennem, nincs mit tükröznie a szemeimnek. Már elmúlt az a hevesség, az a düh, amivel legszívesebben a földhöz vágtam volna az edényt. Már nem könyörgök, hogy adj még egy utolsó esélyt. Nem kérlelek, nem ajánlok fel semmit sem. Vesztettem, tudom.

Pislogás nélkül nézem a fehér edényt, benne színültig tele éjfekete sűrű folyadék. Tükörsima felszínén elveszik a tekintetem, magába szippant, és nem enged el. Undorodom tőle. De már nincs erőm harcolni. Ez az edény lesz a vesztem.

Utoljára felpillantok, tekintetem rögtön megtalál. Ott ülsz velem szemben, elég távol ahhoz, hogy ne hald szavaim, de elég közel, hogy mindent jól láss. Nem hittem volna, hogy eljössz. Legbelül hálát érzek, hogy utoljára láthatlak, mégis a keserűség önt el; tudom, hogy nem sajnálsz.

„ - Te jelented számomra azt a bástyát, ami mögé elbújhatok; ahol nem kell erősnek mutatkoznom; ahol végre önmagam lehetek. Ezt mind te adod meg nekem, és ezért örökre hálás leszek.

- Ha a szemedbe nézek, uram, látom az őszinteségedet. Hiszek neked, de szeretném, ha nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítanád irántam érzett szerelmedet. Ha megteszed, amit kérek Tőled, ígérem, örökre védelmező bástyád leszek!”

Ahogy nézlek, rájövök, hogy mennyit változtál az évek alatt. Éjfekete hajad kezd megfakulni, régen oly’ sima arcod meggyűrődött a döntések mérlegelésétől, erős kezedből kezd kimenni az erő. Hatalmat sugárzó testtartásod, szemedben a keménység szikrája bár még a régi, de nem te vagy életed irányítója.

„ – Köszönettel tartozok neked – a fiatal férfi nem tudta abbahagyni mosolygását, kezében tartott kisdedet óvatosan karolta át. – Megajándékoztál a világ legértékesebb kincsével! Neked köszönhetően végre fiamat tarthatom kezemben. Nézz rá! Már most olyan életerős, mint a fa, melyet a legvadabb szél sem tud kicsavarni helyéről. Kívánom neked, fiam, hogy életedet szerencse és egészség kísérje végig!

- Oly’ boldogság tölt el, hogy elsőszülött fiaddal láthatlak! Meglásd, méltó lesz arra, hogy a helyedbe lépjen!

- Ne rohanjunk előre.

- Persze, még csak csecsemő. De egyszer ő lesz a koronaherceg, igaz?

- Hálám jeléül első asszonyommá léptetlek elő! – Hagyta figyelmem kívül a fiatal nő kérdését.”

 Kezdem észlelni a körülöttem állókat. Mindenki arra a pillanatra vár. Megvető pillantásukkal sürgetnek. Nem figyelek rájuk. Nem nézek senkire, méltóságom, mi egyedül megmaradt.

„ – Tudd hol a helyed! – emelte fel hangját. Az előtte álló fiatal lány megszeppenve húzta össze magát. – Te kis senki! Azt hiszed, hogy ha felveszed a díszes ruhát és a Nagyúr mellett ülhetsz, feljogosít arra, hogy ne add meg a tiszteletet?!

- Elnézést kérek, nem állt szándékomban megbántani téged – hebegte amaz reszkető hanggal.

- Elmondom először és utoljára – olyan közel lépett a lányhoz, hogy orruk majdnem összeért. Az úrnő lehalkította hangját, szinte csak suttogott, ezzel libabőrt okozva a tűzpiros ruhát viselő, szinte már remegő lánynak. – Én a Nagyúr első asszonya vagyok, ki fiúval ajándékozta meg Őt! Ezáltal én vagyok itt a rangidős, engem olyan jogok illetnek meg, mint egy királynőt! Fiam hamarosan a trónörökös lesz és ezzel még nagyobb tisztelet fog engem övezni! Jól vésd az eszedbe: lehet, hogy most benned leli örömét és téged tüntet ki a figyelmével, de úgy fogsz járni, mint a többi ágyas: megun és eldob. Ellenben én mindig itt leszek mellette.”

Melletted álló, gyászruhába öltözött nőre pillantok. Arckifejezése szomorú, együttérző. Győztél, beismerem. Túl sok mindent követtem el ellened, tudom. Így hát inkább gyűlölj, mint szánj! Sokáig halálodat kívántam, amiért elvettél tőlem mindent, ami számomra fontos volt, de most már csak benned bízok.

„ Zokogva rogyott a földre. Kétségbeesve karolta át a Nagyasszony lábát, könnyeivel eláztatva annak szoknyáját. Ő meglepetten nézett a földön sírórohamot kapott nőre, ki minden méltóságát eldobva előtte térdepelt.

- Könyörgöm neked! – Minden erejét összeszedve próbált artikulálni. – Szánj meg! A legnagyobb büntetés volt számomra, amit tőled kaptam, hogy elvetted fiamat. Beismerem tettemet, de nézz rám! Gyűlöllek, amiért elvetted tőlem egyetlen örömöm forrását, de mégis benned bízok a legjobban! Kérlek, könyörgöm neked, hogy mentsd meg a herceg életét! Ne hagyd, hogy száműzzék az udvarból, mert kint a biztos halál vár rá! Könyörgök, hogy vigyázz rá, most már senki nem lesz mellette! Ez az utolsó kérésem feléd, ne bánts egy ártatlan gyereket!”

Lehunyom szemem. Érzem, hogy könnyeim lefolynak arcomon, állam hegyéről kézfejemre csöppennek. Szoknyámat erősen szorítom, próbálok nagy levegőt venni, de csak szaggatottan tudok lélegezni. Lassan kinyitom szemem, könnyfátyolon keresztül is Téged látlak. Homályosan, de látom érzelemmentes arcodat, merev testtartásodat. Remélem, hogy magányodban ejtesz értem egy könnycseppet.

Remegő kezekkel nyúlok az edény felé. Pont elfér a kezemben. Tartalma ki – kilöttyen szoknyámra, beszínezve annak hőfehér anyagát. Én is így szennyeztem be mások életét. Utolsó próbatételem következik. Teljesítem felém intézett parancsodat.

A méreg keserű és forró. Érzem, hogy lefolyik a torkomon és eléri gyomromomat. Azonnal összerándulok a fájdalomtól, kiesik kezemből az edény, messze gurul. Mellkasomhoz kapok, próbálom kiszakítani a tüzes érzést, de minél jobban küzdök, annál jobban felemészt. Nem kapok levegőt, fuldoklom. Köhögni próbálok, de csak vér folyik ki a számon, beszennyezve arcom, kezem és ruhám. Mintha a pokol tüzén égnék, elönt a forróság, verejtékezem. Könnyeim megállíthatatlanul folynak, próbállak keresni a tekintetemmel, de egy hirtelen mozdulat elvonja figyelmemet.

Fülemben dobogó szívemtől nem hallok semmit, elmosódottan, de látom, ahogy a herceg felém rohan, üvölt valamit, sír, de lefogják, próbálják elvinni. Ellenkezik, felém nyújtózkodik. Irtózatos fájdalom ül ki az arcán, önkívületében dobálja magát.

A Nagyasszonyra nézek, de látom rajta, hogy ő se érti, miért van itt. Megígérte, hogy nem engedi, hogy fiam lássa halálomat, akkor mégis mit keres itt? Nagyuram, hát ennyire szívtelen vagy?

Fájdalomtól összegörnyedek, nem bírom magam tartani, összecsuklok. Próbálom felemelni kezem, gyermekem felé nyújtani karom, hátha elérem, még utoljára ölelhetem, de gyengülök. A forróság belül felemészt. Hát ennyire gonosz lennék, hogy a legfájdalmasabb büntetést sújtották rám?

„ Nem bántam meg, amit tettem. Ha kell, újból megtenném. Tudod miért? Mert meg kell tartanom a pozíciómat ahhoz, hogy megtudjam védeni a herceget. Nem magam miatt tettem ezeket a dolgokat, nem kedvtelésből ölettem meg embereket.

Szerettél te valaha? Én teljes szívemből, őszintén szerettelek.

Emlékszel? Közös jövőt terveztünk, ahol majd én leszek a feleséged, és sosem fogsz más nőt szeretni. Mindig meg kellett harcolnom az elsőbbségemért, mindig figyelmen kívül hagytál, mindig összetörtél, mikor új asszonyt kerestél magadnak. Mindezek ellenére én bíztam benned, mert a végén, mindig nálam kerestél vígaszt. Én voltam a támaszod. De te semmibe se néztél, üres szavakkal hitegettél. Sokkal fiatalabb lányt vettél magadhoz, holott én voltam veled a kezdetektől, én támogattalak, én segítettelek trónra! Mégis azt a nőt vetted el feleségül! Próbáltam felülkerekedni féltékenységemen és sértettségemen; elfogadtam, hogy többet én nem jelentek neked semmit. Még az emlékemet sem tisztelted. De Nagy uram, nekem van egy fiam, akit te nem neveztél ki koronahercegnek, ezzel állandó bizonytalanságban hagyva minket.

Mikor elvetted azt a nőt, azzal a halálos ítéletemet írtad alá. Ha gyermeke születik, és fiú, akkor elsőbbséget fog élvezni az enyémmel szemben, ha pedig trónra kerül, testvéreit kivégezteti. Melyik anya szeretné végig nézni gyermeke halálát? Nem vagyok büszke arra, hogy egy ártatlan gyermek életét vettem el, de ha ez kell ahhoz, hogy fiamat megmentsem, megteszem újra!

Uram, nem keresek mentségeket, mindent én követtem el, minden szörnyűség az én parancsomra történt. De te tettél ilyenné. Ha engem el is taszítasz magadtól, akkor is harcolni fogok gyermekemért!”