Szerelemről szó sem volt - 11. fejezet

- Bocsánat.

- Tessék?

- Bocsánatot kérek, de csak azért, mert itt vagy, ha lemegyünk, a többieknek is elmondom.

- Miért kérsz bocsánatot?

- Mert nem vagyok összeszedett. Nem készülök fel rendesen a megbeszélésekre, kések a találkozókról, tinédzserként viselkedek; ez nem én vagyok, sajnálom. Én nem szoktam ilyen lenni, legtöbbször mindent kézben tartok, de mostanában olyan szétszórt vagyok, nem is értem miért. Tudod, ez az első, hogy felkértek, legyek producer egy bandának, amely nem mellesleg Dél-Korea egyik legnagyobb fiúbandája. Kicsit ideges vagyok, hisz a legelső találkozásunk sem úgy sült el, ahogy kellett volna – mosolyogtam zavartan kissé lehajtott fejjel. Nem is értem miért mondtam ezeket, egyszerűen csak jött. Zavarban voltam, hogy megint sikerült egy életképtelen embernek mutatkoznom akaratomon kívül és féltem, hogy nem fognak ezáltal tisztelni vagy megkérdőjelezik a tudásomat.

Tudom, hogy miért én kaptam az EXO-t. A MAMA után megnőtt a kereslet szerény személyem iránt, az a gála egy ugródeszka volt a karrieremben; bedobtak a mélyvízbe, de én sikeresen helytálltam. A munkámban most először figyeltek fel úgy igazán rám, mint tehetséges dolgozóra, ha nem bírok el egy fiúbandával, akkor elbuktam és ennyi volt. Egyhírneves karrierista, akinek adott volt a lehetőség, de bebukta. Oh, hogy hányan vannak ilyenek! Nem szeretném, hogy azok az emberek, akik támogatnak és hisznek a sikeremben csalódott legyenek, vagy akik arra tették le a voksot, hogy nem fog menni nevessenek. Én kaptam az EXO-t, mert bizonyítanom kell: igenis megállom a helyem producerként fiatal korom ellenére. A hírnevemnek már van alapja, most már csak stabillá kell tenni, de ha az előzményekből indulok ki… rossz előérzetem van.

- Nem kell bocsánatot kérned, mindenkinek lehet rossz napja – szólt lágyan Baekhyun, aki talán a legmesszebbre állt tőlem, ami egy lift esetében nem a legkönnyebb; ő megoldotta.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, mire elkapta a tekintetét. Aranyos. Bár lehet, hogy ő is zavarban van, amiért ilyen hülyén találkoztunk össze. Brr, nem is akarok visszaemlékezni!

A liftből egyenesen az aulába mentünk és már messziről kiszúrtam a kihelyezett ülőgarnitúrán ücsörgő munkatársaimat. Ahogy megláttak minket felpattantak és meghajoltak; én úgyszintén.

- Végre – húzta el a száját az egyik. Hirtelen nem emlékeztem, hogy ki is ő. – Iderendelsz minket, a végén pedig nekünk kell várnunk rád.

- Yixing! – szólt rá Joonmyun összevont szemöldökkel, de amaz csak vállat vont.

- Ez az igazság.

- Igazad van, ne haragudjatok – hajoltam meg bűnbánóan lenyelve az előbbi nyers stílust. – Történt egy kis kavarodás a helyszínt illetően, de ez nem a világvége. Akkor kezdjük is! – Csaptam össze a tenyeremet mosolyogva.

Elindultam, ők pedig követtek. Síri csendben mentünk, kettesével, mint valami általános osztály, akik most járnak először múzeumban.

- Nos – álltam meg egy szép boltív alatt, a fiúk pedig azonnal beljebb tömörültek, hogy szemügyre vehessék a hatalmas, most még szinte üres termet. – Ez az ebédlő. Az egész épület talán legfontosabb helyisége, az itt tartózkodók örömmel jönnek ide és szerintem ti is közéjük fogtok tartozni. Itt mindenről informálódhattok, ami a csatornánál van. Egy igazi pletykafészek.

- Érzitek ezt a mennyei illatot? – Szimatolt a levegőbe becsukott szemekkel Baekhyun. – Ez a frissen sült étel illata!

- Éhes lettem – fogta a hasát Minseok, aki nem mellesleg piszok jól nézett ki a fekete pólójában, de ez lényegtelen.

- Egész finomakat készítenek – mosolyogtam a reakciójukon. – Oké, ennyi is lenne – fordultam sarkon, mire a többiek meglepődve követtek.

- Ennyi?

- Nem hiszem, hogy csak ennyiből állna az egész épület!

- Jól van! – Fordultam hátra most már kissé idegesen. A felmorrant társaság hirtelen elhallgatott. – Nem értem, hogy miért nekem kéne körbe vezetnem titeket, ez nem az én dolgom, viszont megmutattam a legfontosabb helyet, az épületben a nektek szánt termeket láttátok, a mosdót tudjátok hol van, látjátok a liftet, lépcsőt, ha esetleg máshova akartok eljutni, akkor csak nézzetek fel: táblák mutatják a különböző helyiségeket és persze van térképünk is minden emeleten. Találjátok fel magatokat, nem azért vagyunk itt, hogy turistákat játszunk.

- Ezért kellett ennyit várnunk?

- Más dolgod lenne? – Néztem szúrósan a kínai névre hallgató fiúra és már most érzem, hogy nem leszünk valami jóban.

- Rendben van, menjünk tovább – mosolygott Joonmyun és értékeltem a próbálkozását.

- Ez itt a zenei részleg – mutattam körbe a nyitott irodában, ahol az emberek nem reagáltak az érkezésünkre, ugyanúgy bújták a számítógépet, a papírokat, mint tegnap, mikor utoljára voltam itt. Annyira örülök, hogy nem kell itt buddognom, borzasztó ez a közeg!

- Miért visel fejhallgatót munka közben? – Tette fel a kérdést Sehun, mire a mutatott irányba fordultunk.

- Ez a dolga – Tizennyolc kérdő szempárral találtam magam szembe, így kénytelen voltam folytatni. Ezek semmit sem tudnak a háttérmunkákról? – Az itt dolgozó producerek egész nap zenét hallgatnak. Fárasztó egy munka, bezsong az ember feje egy idő után.

- Olyan, mintha könyvelnének. Miért nincsenek a stúdióban?

- Nem lehet mindenki ott. Akik ott dolgoznak, azoknak külön munkájuk van: műsor, koncert, ilyenek. Amint vége, ők is ide jönnek vissza az alapmelót folytatni.

- Csúcs – bólogatott a legmagasabb őszinte csodálattal a szemében, amit nem tudtam mire vélni.

- Te is itt robotolsz? – Kérdezte Kyungsoo és biztos vagyok benne, hogy így hívják, mert különleges vonásokkal rendelkezik, így könnyen megjegyeztem a nevét.

- Én már feljebb törtem – húztam ki magam, utalva a MAMA gálára. A fiúk elismerően bólogattak, csak egy ember meredt rám fapofával.

- Yixing – mosolyogtam rá, de mielőtt megkérhettem volna, hogy álljon arrébb, mert a számítógép kütyüjét bezavarja, a szavamba vágott.

- Lay.

- Tessék?

- Lay. Lay-nek hívhatsz.

- Kérlek, lépj arrébb, Lay – mosolyom kezdett vicsorgássá válni. Még megszabja, hogy hívhatom! Joonmyun arra kért a legelején, hogy a saját nevükön szólítsam őket, erre meg kijavít, hogy a színpadi nevén hívjam? Elég távolságtartó a viselkedése, de ha neki ezt kell… Legalább könnyebben megjegyzem a nevét, na meg kiejteni is kitudom.

- Tehát ha épp nem kérnek fel semmilyen dalfelvételre például, akkor itt kell izzadni? – Kérdezte kíváncsian a cicamosolyú, és ha jól emlékszek, pont róla terjednek a pletykák.

- Hát… igen – vontam vállat.

- Akkor megy a harc egy jó munkáért – nevetett.

- Sokan haragszanak a producerekre.

- Miért?

- Mert a producerek megkapják ugyanazt a bért, nem számít, hogy van-e műsorok.

- Ez kemény – fütyült Sehun és pólójának nyakát igazgatta.

- Ebben az iparágban csak magadra számíthatsz – mosolyogtam és kitessékeltem őket.

Ezenkívül megmutattam nekik az összes kijáratot, minden szobát, amit ezentúl használniuk kell és ahogy láttam, megelégedtek az eredménnyel. Vagyis teljesen kifárasztottak és nagyon élvezték a dolgot, hogy magas sarkúban szaladgálok emeletenként vagy ötször. Szemetek.

- Egyelőre ennyi lenne, a tegnapi megbeszélésen mindent elmondtunk, egyéb kérdés, óhaj, sóhaj? Ha nem, hát nem. Még egyszer örülök a találkozásnak, továbbra is bízok a gördülékeny munkában és az együttműködésben és most elengedlek titeket.

- Oh, végre! Azt hittem, hogy meghalok, ha még egyszer emeletet kell váltani – nyújtózott nagyon Jongin, gerince pedig fülsértően ropogott. Elhúztam a számat.

- Akkor mehetünk is? – Elevenült meg Sehun, aki mindezidáig semleges arckifejezéssel, zsebre dugott kézzel mászkálgatott az elmúlt időben. – Menjünk enni! Éhes vagyok.

- Én is.

- Chanyeol, fizetsz?

Mindenki egyöntetűen egyetértett abban, hogy elmennek enni dél lévén, gyors meghajlás és már itt sem voltak. Szememmel Minseokot követtem; ahogy beletúrt a hajába, vigyorgott és laza léptekkel elvonult. Még mindig nem láttok rajta semmi pirosságot, semmi karcolást; ez megnyugtató.

Míg őt néztem, az elvonuló tömegből Baekhyun visszafordult. Érdeklődve néztem és vártam, hogy megszólaljon, mert nagyon úgy tűnt, hogy mondani akar valamit. Ehelyett mosolyra húzta száját és ment is a többiek után.

- Meddig dolgozol?

- Estig – sóhajtottam egy nagyot és kíváncsian meredtem a mellettem toporgó Joonmyunra. – Te miért vagy még itt?

- Menjek?

- Nem mentek ebédelni?

- Én inkább kipróbálnám itt a kínálatot – bökött fejével a büfé irányába. – Mint leader, kötelességem megtudni, hogy igazat mondtál és tényleg jó kaját adnak –e, vagy hozzunk magunkkal ebédet. Ez nem nagy áldozat tőlem, igazán. Szívesen teszem.

- Hát jó – bólogattam, fejben pedig SuBinhez rohantam egyeztetni a mai teendőket. Joonmyun elindult, de pár lépés után megállt és visszafordult.

- Te nem eszel?

- De, majd később. Még sok dolgom van.

- Anyukám mindig azt mondta, hogy az ebédet nem lehet kihagyni. Reggelizni későn és korán is lehet, vacsorázni pedig bármikor, de az ebéd a nap legfontosabb része: ilyenkor kicsit pihensz, újratöltődsz és együtt vagy a családoddal vagy pedig egyedül lehetsz és gondolkodhatsz. Ebédelni fontos, főleg, ha éhes az ember.

- Nem szeretnélek megbántani, sem pedig az anyukádat, de a reggeli a nap legfontosabb része.

- Te csak kijavítani tudsz? Épp az ebéd mellet érveltem.

- Igen, hallottam. Teljesen igaza van anyukádnak – hagytam rá. Sóhajtott.

- Akkor máshogy mondom. Mivel új vagyok, vendég vagyok és sztár vagyok és tudom, hogy sokszor használtam a „vagyok” szót, de nem szeretnék egyedül enni. Elég béna lenne, nem gondolod?

- Ezért kellett volna a többiekkel… Ó – koppant a dolog. Joonmyun nem szeretne egyedül enni, ezért meghív? Várjunk csak, meghív ebédelni… engem? Most randira hívott?

- Nem tudom mi játszódik le a fejedben, de nagyon ijesztő vagy ilyenkor. A szemed kikerekedik, a füled elpirul és mereven előre nézel. Ez nálad a gondolkozás jelei? Mert ha igen, akkor inkább tartogasd máskorra.

- Hé! – szóltam rá erélyesen. Ez csak egy sima ebéd. Miért ne mehetnék el vele, mikor tényleg jól érvelt? Nem olyan jó érzés, ha egyedül ebédelsz, ráadásul tényleg éhes vagyok. Húsz perc még belefér. Maradjunk ennyiben, tényleg jobb, ha nem gondolkozok.

- Most meg elmész? Várj már, lehet, hogy eltévedsz! – Futottam utána.

- Képzeld el, hogy tudok olvasni és még a térképeken is elég jól eligazodok, így ne félts; oda találok.

- Túl pimasz lettél, nem gondolod?