Napszentület

(Music challenge: Oneus - Twilight)

A nap bíborvörös köntösbe bújt. Halvány sugaraival beszínezte a hegyek orrát, és a dombok őket utánozva próbáltak egyre feljebb nyújtózkodni, hogy elérhessék a meggyszínű palást egyik csücskét.

A völgyek pihegve terültek el alattuk, rózsaszínen pislogtak felfelé, ahol a madarak utolsó köreiket repülték és csivitelve búcsúztatták a lenyugvó napot. Felhők gyülekeztek, hogy szemérmesen eltakarják a nap pirulását.

A fehér márványból készült filagóriát a nap utolsó mosolya flamingórózsaszínre festette, lila márványpadlója maradt meg egyedül eredeti színében. Két alak ült a pavilon pereméhez közel egy padon, s gyönyörködtek a naplemente fényjátékában. Szemük élvezettel itta a látványt, bőrük fürdőzött a langymeleg sugarakban, arcukon vágyakozó mosoly jelent meg. Közel ültek egymáshoz, de hagytak maguk között annyi távolságot, amennyit az illem diktált – árnyékuk egy emberként olvadt össze.

A fiatal hölgy aranyszőke, leengedett haja eltakarta fedetlen vállát, égszínkék ruhája kiemelte szeme színét, abroncsos szoknyáját folyamatosan igazgatta fekete csipkés kesztyűs kezével. A mellette ülő fiatal férfi gesztenyebarna haja arccsontját súrolta, fenséges piros felöltője és fehér galléros ingje kiemelte férfias kisugárzását. Mindketten büszke, egyenes testtartással ültek, szinte mereven, egyedül egymásba kulcsolt kezük árulkodott bizalmasabb viszonyukról.

- Gyönyörű szép – szólt elmerengve az úrfi és tekintetét átvezette az égről a mellette ülő hölgyre.

- Életem legszebb naplementéje – sóhajtott amaz. Partnere elgondolkozva nézte őt, szép vonásait, próbált a lány fejébe belelátni, szeméből kiolvasni a gondolatokat, de eredménytelen volt próbálkozása; hiába fogta az áhított nő kezét, annak gondolatai messze voltak tőle, szemével talán nem is őt látta, hanem valaki mást.

- Ön annyira őszinte, nincs önben semmi tettetés. – Szorította meg a kesztyűbe bújtatott legszebb kezet. A hölgy rá nézett, hagyta, hogy a férfi meghajolva kezet csókoljon neki; ajka puhán érintette az anyagot, lehelete csiklandozta a nő kesztyű alatti bőrét. - Holnap találkozunk kisasszony. – Vágyakozva nézett a szemébe, nyitott könyv volt a számára, nem leplezte érzéseit, viszonzást viszont nem kapott.

Délcegen lépkedett el magára hagyva a kisasszonyt, ki száját rágva temetkezett saját lelkifurdalásába.

- Kedvesem – szólt a lány – jó vagy, gyengéd és szerény. Szép is vagy, hű is vagy és már majdnem az enyém. Szívem csak téged vár – pirult el vallomásában a fiatal lány, kezében szorongatott zsebkendőjét gyűrögette tettetett zavarában.

- Engem kerestél te régen, szíved végre rám talált. Van már csillagunk az égen, a fénye vigyáz ránk.

- Hidd el, nem csal meg a látszat. –A lány közelebb lépett az előtte álló férfihoz, csillogó szemekkel nézett fel rá. - Minden valósággá vált.

- Röpke pillanatot kaptunk, de nekem ez nem elég. Többet akarok a kettőnk boldogságából! Igazságtalan az élet, kedvesem, hogy most szólít el tőled.

- Várni foglak!

- Ez természetes. Vársz rám, én meg téged várlak, úgy, mint senki más.

- Úgy, mint senki más – Erősítette meg fogadalmukat lágy suttogással, cseresznyepiros ajkait kérlelően csücsörítette.

- Kérlek, légy a társam. – A lány meglepődött a kijelentéstől, majd örömében szorosan átkarolta a vágyott férfit. Szíve sebesebben vert, lelkének minden porcikáját átjárta a jóleső boldogság meleg érzése. A férfi is átölelte és percekig így álltak némán, csöndesen, megtartva a pillanat aranyát. - Boldogságod nálam vár, hát szeress én belém.

- Nem tudom mi vár rám, meddig ragyog ránk a fény. Te veled maradok, hát szeress én belém.

A fiatal nő nagyot sóhajtva állt fel a padról, szoknyája ráncait megigazította. Szomorkásan nézett a távolodó alak után, kesztyűs kezét tördelte. Hirtelen megfordult, a peremhez sietett, kezét az érdes felületen pihentette és úgy bámult a végtelenbe.

„Csak egy szabadnapra vágytam egész életemen át. Semmit sem tenni, ez lehetne a boldogság. Gondolatom, mi egyedül szabadon száll. Dalolnék, táncolnék, de engem kötelez a vérem és sosem fér össze a kötelék az érdekkel.

Felkap az álom, felvisz az égig, hív a messzeség. Szívem úgy szállna, lelkem azt súgja, kérlek, maradj még.”

Egy érdekházasság, melyből menekülni nem lehet.