A zene bűvöletében

(Music challenge: Gitano feat.: Takács Nikolas - Egy Szép Napon)

A teremben harmincan fognak beférni, ezért öt asztalt kell elhelyezni hat-hat székkel. Fehér terítőt, sárga tulipánt kértem, a virágot a székek háttámlájára fogjuk tűzni. Az asztalok hézagosan lesznek felállítva, strégan fognak egymásra nézni. A teríték ezüst színben fog ragyogni, az asztal közepén egy kristálykancsó fog ékeskedni. A színpadot, hogy kicsit hangsúlyosabbá tegyük az előadás színvonalát, megemeltük, így tíz centis katedrán fognak helyet foglalni a zenészek. Vörös bársony szőnyeggel fedjük le a rögtönzött színpadot, a fekete zongora a szokásos helyén, a sarokban, a kényelmes székek előtt a stabil, felállított kottatartó. A háttér fekete függönnyel takarva, így a zenészekre lesz koncentrálva, a mennyezeten lógó csillár csak úgy ragyog, a faltól –falig érő ablakokon a szemnek kellemes fény árad be, este pedig tökéletes rálátást enged majd a csillagos égboltra. A faburkolat, rajta a csillagos eget megütő árazású festményekkel és nem utolsó sorban hátul, a bejáratnál elhelyezett büféasztal, amire már pakolnak is a szakácsok. Előkelő, elegáns, kifinomult és érzéki az összhatás. El lesznek alélva.

A teremben az összes vendég elfoglalta a helyét, a függöny mögül egyesével jöttek elő az előadók és foglalták el a helyeiket. Körbenéztem még utoljára, majd leültem a nekem fenntartott helyre.

Végig néztem a zenészeken. Voltak fiatalok, középkorúak, idősebbek egyaránt. A zongorához egy ősz hajú, de elég fiatalos vonásokkal rendelkező férfi ült le. Ő is, mint a többi szmokingban volt. Aztán megállapodott a tekintetem egy csellistán. A fiú egyszerű fekete öltönyt viselt fehér inggel. Fülében fülbevaló, haja göndör, arca… Olyan szimmetrikus vonásokkal rendelkezett, mintha vonalzóval mérték volna ki az arcát. Szája szegletében anyajegy, hosszú szempillái lányokat megirigyelően hosszúak, cicamosolyával még angyalibb volt az összehatás.

Megdobbant a szívem és még jó, hogy ültem, mert lábaim megremegtek, pillangók kezdtek el szárnyalni a hasamban. Le kellett sütnöm a tekintetemet, mikor a fiú felnézett és végigpásztázta a termet.

Alig tudtam figyelni a zenére, végig az ismeretlent néztem. Valami fura módon vonzotta a tekintetemet, nem tudtam le venni róla a szemem. A fiú oly’ tökéletesnek tűnt: ahogy ült, ahogy játszott, ahogy belemélyedt a zenébe… Arcán a koncentrálás jelei mutatkoztak, szeme úgy csillogott, mintha nem is ebben a világban élne.

Míg játszott, a fiú álmodott.

Ébren álmodott: Látott vizet, mélykéket; erdőt, lombosat és sűrűt. Láttatott velem szikrázó napsütést, frissítő esőt, vízcseppeken megtörő fényt és a csillogásából eredő szivárványt. Ibolya, fáradtrózsaszín, napsárga, mélykék. Játszott vihart, tombolót, ami elérte a tengert is; a hullámok egymással versenyeztek, hogy ki tud magasabbra csapni, senkit és semmit nem kíméltek; játszott megnyugvást, csendet és békét. Madárfüttyöt, gyermek-kacajt. Felhőn ugráló manókat, puhán talajra érkező őzikéket, fák belső moraját.

A fiú álmodott és önzetlen ember módjára engedte látni álmát.

Magamon kívül ugrottam fel a székből, hogy állva tapsolhassak a többi jelenlévővel. Óriási volt a produkció, képes lettem volna elsírni magam a gyönyörtől. Olyan túlcsorduló érzelem áradt a zenéjükből, hogy szinte kába voltam. Mint akit elvarázsoltak, úgy álltam az ajtó mellett és bárgyú mosollyal néztem a vidáman beszélgető embereket. Nem bírtam magammal, muszáj volt gratulálnom, hisz annyira magával ragadott a zene, mint még soha. Szinte beleszédültem az élménybe.

Amint tudtam, kirohantam a levegőre. Megálltam a korlátnál és összefontam magam előtt a karomat a hűvös szél miatt. Arcom égett, igazán jól esett ezáltal a hűvös szellő. Elvarázsolva néztem fel a csillagos égre, ajkam önkéntelenül is mosolyra húzódott. Szerelem első látásra? Azt hinné az ember, hogy ilyen nem történik meg vele és aztán, bumm!

Szerelmesnek lenni egy idegenbe? Ez az én formám.